Hirdetés

Ki a partner?

Az, hogy a romániai magyarság növelhesse, vagy legalább megtarthassa befolyását a helyi, illetve az országos képviselőtestületekben az önkormányzati, illetve a parlamenti választásokon, csakis úgy érhető el, hogy az immár három magyar politikai alakulat közös jelölteket indítson ott, ahol a magyarok nincsenek olyan többségben, hogy nyugodt szívvel versenyezhessenek egymással a magyar jelöltek. A kényszerhelyzet ellenére most természetesen ott tartunk, hogy az összefogás még a legfontosabb helyszíneken sem volt eddig kilátástalanabb, mint most.

Balogh Levente

Balogh Levente

2012. április 20., 12:322012. április 20., 12:32

Miután Marosvásárhelyen sikerült páros lábbal felrúgni a kompromisszum esélyét, most Kolozsvárott keményített be az RMDSZ, felpanaszolva, hogy a rivális pártok folyton bírálják a szövetséget. A retorika ismerős, nem ez az első alkalom, hogy az RMDSZ azzal vádolja ellenzékét, hogy a szövetség kiváló megvalósításai ellenére a konstruktív hozzáállás helyett csak pocskondiázni képes a tulipános alakulatot, miközben  mégis szeretne együttműködni vele.

Holott a bírálat és az együttműködésre való szándék nem zárja ki egymást. Elvégre ha a rivális pártokban tevékenykedő politikusok annyira szeretnék a szövetséget, akkor valószínűleg ott politizálnak. Viszont a józan ész felülkerekedhet az ellenszenven: ha közös fellépés szükséges ahhoz, hogy sikeres legyen a magyarság, akkor ezt meg kell lépni. Az esetleges koalíciók amellett, hogy jobban mozgósíthatják az RMDSZ politikájából kiábrándult választópolgárokat, arra is jók lehetnek, hogy a szövetség fölötti kontrollt lehetővé tegyék. Hiszen az RMDSZ eddig kényelmes helyzetben volt, úgy számolt el a választóknak, ahogy éppen akart, néhény útszakasz leaszfaltozása, egy-két sportcsarnokavatás feledtette a teljesítetlen vállalásokat. Egy politikai partner viszont hatékonyabb eszközökkel kérhetné számon az ígéreteket. Igaz, az RMDSZ szempontjából épp ez lehet a koalíciókötés egyik legfőbb ellenérve.

Nem mintha amúgy arról lennénk meggyőződve, hogy az RMDSZ-szel rivalizáló magyar pártokban csupa önzetlen, szerzetesi és apácai lelkületű ember tevékenykedik, aki egyéni gyarapodásra nem, csakis a közösség épjtésére szeretné felhasználni pozícióját. De ha az összefogás révén mégiscsak nyerhet a közösség, talán érdemes lenne megpróbálni. Hiszen helyi szinten talán a magyar pártok is lehetnek olyan jó partnerek, mint az USL.
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés