2009. december 02., 11:262009. december 02., 11:26
A többségi hatalmi gőgről tanúskodó, a ceauşescui fasiszta kommunizmus elrománosítási törekvéseit idéző gesztus ugyanabba a sorba illeszkedik, mint a nagyváradi helységnévtábla magyar feliratának lefestése vagy a fasiszta Új Jobboldal sepsiszentgyörgyi megfélemlítő demonstrációja. (Ez utóbbit az sem igazolja, hogy néhány hőzöngő „székely gárdista” szintén a román nemzeti ünnepen kívánt Kolozsvár főterén demonstrálni. Az ilyen, fölösleges indulatokat gerjesztő, provokatív megnyilvánulásoktól mindkét oldalnak tartózkodnia kell.)
A rendőri akciótól a magyar felirat megtámadásáig terjedő akciók mindegyike részét képezi annak a törekvésnek, hogy elérjék: az őshonos magyar közösség tagjai a lehető legrosszabbul érezzék magukat Romániában. A legelszomorítóbb az egészben az, hogy a „Nagy egyesülés” napjának környékére időzített akciókkal az elkövetők épp az e napon elfogadott gyulafehérvári nyilatkozatot veszik semmibe, hiszen abban azt is leszögezték: a kisebbségek teljes, a széles körű anyanyelvhasználatra is kiterjedő nemzeti önrendelkezést kapnak.
Mindez azonban papíron maradt. Amíg nincs változás, amíg létezik a kettős mérce – Sepsiszentgyörgyön háborítatlanul demonstrálhatnak a román neonácik engedély nélkül, míg Kolozsváron azonnal rohamrendőrök viszik el a magyar tüntetőket, egyébként helyesen – addig számunkra december elseje csupán egyetlen szempont miatt lehet releváns: ez az a nap, amikor az átlagosnál is vehemensebben kérjük számon a bennünket megillető, korábban megígért jogokat.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok