2009. május 12., 12:032009. május 12., 12:03
Minap is épphogy kiálltam az út szélére, máris érkezett Sanyi nevű gazdálkodó ismerősöm, és anélkül hogy intettem volna megállt. „No, mi hír a nagyvilágban?” – nyitotta készségesen az öreg Dácsia ajtaját, de meg sem várva a választ az odébb álló két menyecskéhez fordult. – „Jöjjenek no, ha jőni akarnak, ne mind tetvészkedjenek az út szélin!” Aztán, amint ők is „becihelődtek” az autóba, kapcsolt és indított.
„Hogy a ragya állna belé a kapcsolószekrény kerregőjibe!” – zsémbelt, majd magyarázatképpen hozzáfűzte: „le kellene állni javításra, de hát ilyen jó dologidőben nem lehet”. Menet közben aztán elbeszélgettük a világ dolgát, a gazdasági válságot, az időjárást, ami Sanyi szerint teljesen megbolondult. De szót ejtettünk arról is, hogy egyformán nehéz időket élünk: az újságírók is, a mezőgazdászok is. „Látod-e, ott a sok pityóka az út szélén. A szegény ember nem tudja eladni, de a háromszéki új chipsgyár importpityókából dolgozik” – mutatott a kapualjakba vásárlócsalogatónak kitett krum-pliszsákokra, majd méltatlankodva hozzáfűzte: „Ti írtátok, ha hazudok, utánatok hazudok…”
Azzal megint megkerregtette a kapcsolószekrényt a hozzátartozó szitokkal együtt, és arról kezdett értekezni, hogy ha ő eléggé okos lenne hozzá, valahogy úgy intézné, hogy a Gyergyóban termelt pityókát sütögessék Háromszéken „az amerikai sültpityóka-zabálóknak, mert az már bót, nem keccmecc”. Két útitársunk a magasröptű eszmefuttatásban nem vett részt, egyébként sem osztott nekik kártyalapot Sanyi, azonban az egyik menyecske a mélyenszántó mezőgazdasági szakértelem hallatán megkockáztatott egy témába vágó kérdést:
„Sanyi bácsi, maga szerint lehet-e még zabot vetni?” Sanyi rosszallóan fürkészte a menyecske piros körmeit a visszapillantó tükörben, majd jelentőségteljes pillantással értésemre adva – figyeljem csak a választ – akkurátusan kifejtette: „Ha most-most fog hozzá, még nem késő, de ha este tíz óra körül, akkor azt mondhatom, hogy egy kicsit elkésett.”
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok