Az Egyesült Államok csak azt teszi, amit mindenki más is tesz – próbálta védeni a mundér becsületét James Clapper amerikai hírszerzési igazgató, miután kiderült: a washingtoni hírszerzés ugyanúgy lehallgatja az Európai Unió illetékeseit, mint a terrorizmussal gyanúsított szervezeteket.
2013. július 01., 20:562013. július 01., 20:56
2013. július 01., 21:272013. július 01., 21:27
Kijelentését nehéz cáfolni, hiszen minden állam működtet hírszerzést. A hírszerzők munkájával kapcsolatosan rendszerint kétféle sztereotípia él a közvéleményben. Egyrészt ott van a James Bond-filmek, valamint a John le Carré vagy Graham Greene regényeinek népszerűségében tetten érhető kémromantika, másrészt viszont gyakran szembesülünk a megvetéssel is, amely a mások legféltettebb titkait illetéktelenül fürkésző, alattomos spionokat övezi.
Márpedig a tény az, hogy magára valamit is adó állam nem lehet meg titkosszolgálatok – hírszerzés és elhárítás – nélkül. Az információ ugyanis hatalom, és ez nemcsak ma van így, hanem mindig is ez volt a helyzet. Már a hadászat egyik legkiemelkedőbb ókori alakja, a kínai Szun-ce is külön fejezetet szentelt a kémeknek A háború művészete című könyvében, amelyben hosszasan ecseteli a kémek alkalmazásának szükségességét és módszertanát.
Csakhogy Szun-ce az ellenség legyőzése érdekében ajánlja a kémhálózat kiépítését, a most kirobbant lehallgatási ügy viszont éppen azért botrányos, mert nem az ellenség, hanem a legszorosabb szövetségesek ellen irányul. Mindez pedig azt jelzi: Washington azt az elvet vallja, hogy az Egyesült Államoknak nem barátai és állandó szövetségesei vannak, hanem érdekei. Márpedig az is érdeke, hogy a szövetségeseiről is mindent tudjon. Főleg akkor, ha egy olyan entitásról – az Európai Unióról – van szó, amely, ha sikerül elmélyíteni az integrációt és legyűrni a gazdasági nehézségeket, komoly riválisává válhat a globális gazdasági és politikai hegemóniáért vívott küzdelemben.
Amerika most ebben a küzdelemben egy, a lehallgatás tényét morálisan felvállalni nem tudó egykori nemzetbiztonsági alkalmazott jóvoltából komoly sebet szerzett. Vélhetően egy bocsánatkéréssel – esetleg néhány illetékes menesztésével – elintéződik az ügy, a titkos háború azonban folytatódik. Az információ ugyanis továbbra is hatalmat jelent.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!