2009. március 04., 10:142009. március 04., 10:14
Ezért nem mosolyogtam azon, amikor egy alkalommal, többségben román baráti társaságban, a magyar káromkodások kivesézése volt a fő téma, és elmondták, hogy náluk biz’ám a legsértőbb szitok az, amikor valakinek az anyját vagy a lánytestvérét szidják. No, ez nálunk egy enyhe átmeneti elszólásnak számít, főleg mióta a budapesti utcazsargon „vazzeg”-gel kezdődő cifrasága annyira begyűrűzött a hétköznapi beszédünkbe, hogy szinte észre sem vesszük, amikor kibuggyan a szánkon.
Így járhatott az a fiatalember is, aki csak azért, nehogy véletlenül ne minősüljön eléggé „trendinek” úgy mutatta be a lánytestvérét a barátjának: „ő a húgom, vazzeg”. Azonban hála Istennek szép számban akadnak olyanok is, akik próbálnak küzdeni az egyre inkább elharapódzó ocsmány beszéd ellen, és igyekeznek kerülni a káromkodást, ha csak lehet. Vagy legalábbis bizonyos helyzetekben megpróbálják féken tartani a nyelvüket. Így járt az a jókezű mesterember is, aki egyik alkalommal éppen egy katolikus pap motorját javította. A mester egyébként híres volt a cifra elszólásairól, de mivel ebben az esetben egy tisztelendő is ott toporgott a műhelyben, hát mégsem engedhette meg magának, hogy névsort állítson a szentek köréből.
Izzadt is rendesen a motor mellett, egyéb dolga is lett volna – olyan, amiért fizetnek is – a tisztelendőnek is sürgős volt a munkálat elvégzése, de tőle pénzt mégsem kérhetett. Szóval volt baja éppen elég, s ezt még tetézte a berozsdásodott csavar, ami sehogy sem akart kilazulni, pedig kétszer-háromszor is „nekiveselkedett” a mester: „hogy azta hé…” De itt vissza is nyelte a már-már kibuggyanó, mindjárt a hét szentséggel kezdődő káromkodást, mert ugyebár a pap előtt mégsem illik kárhozódni. Azonban a fránya csavar minden erőlködése ellenére csak nem akart kilazulni, nem volt mit tenni, a tisztelendőhöz fordult, és ezt mondta: „Tisztelendő úr, a héccencségit, vagy menjen el, vagy ne hallgasson ide! Inkább a vasárnapi nagymisén meggyónom, de értse már meg, a káromkodás hozzátart a mesterséghez!”
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok