VEZÉRCIKK – Vészjósló részvételi adatokkal zárult a marosvásárhelyi magyar polgármesterjelölt megnevezéséért kiírt előválasztás, amely sajnos leginkább arra figyelmeztet, hogy a nemzeti alapokra helyezett kisebbségi érdekérvényesítés kiüresedőfélben lévő, sürgősen új tartalommal pótlandó fogalom.
2015. október 13., 19:142015. október 13., 19:14
Bár a felek képtelenek voltak a példaértékű összefogás szellemében, a közös cél által vezérelve, sarokba szorítások és övön aluli ütések nélkül letudni a kampányt, az összkép még mindig azt sugallja, hogy Marosvásárhelyen tényleg megpróbáltak felülkerekedni az önös érdekeken a teljes körű mozgósítás érdekében.
Dicséretes, hogy az RMDSZ bevállalta az együttműködés kereteiben meghirdetett versenyt, amely lehetőséget adott arra, hogy az ellenzék, illetve a civil mozgalom is lemérje erejét. Szintén nagy fegyvertény, hogy a szövetség végre félreállította az első sorból a kudarchalmozó, a jelenlegi elszomorító helyzetért a leginkább felelősségre vonható nagy öregjeit, így három fiatal jelölt hívta urnák elé a vásárhelyi magyarokat a változás, a megváltoztatható jövő reményében.
Mindezek ellenére csupán 4345 polgár vette a fáradságot, hogy voksával igazolja a megújhodás szükségességét. Természetesen senki nem számított arra, hogy több tízezren éljeneznek majd a szavazóhelyiségek előtt, de a választókorú magyarok csupán mintegy tíz százalékának – a regisztráltak több mint harmadának – visszajelzése gyakorlatilag a teljes erdélyi magyarság közéleti törekvéseinek létjogosultságát kérdőjelezi meg.
Mert hol máshol bírhat nagyobb téttel a polgármesteri tisztség megszerzése, mint Marosvásárhelyen? Ahol a többség – élen a regnáló városvezetővel – még mindig nyilvánvaló módon semmibe veszi a jelentős számú kisebbség jogköveteléseit.
Óhatatlanul felmerül a kérdés: vajon a vásárhelyi magyarok többsége egyáltalán fontosnak tartja-e még, hogy visszahódítsuk az elöljárói tisztséget? Van-e még értelme elnyomásról, jogtiprásról, anyanyelvhasználatról, megmaradásról papolni? Mert ha a Bolyaiak városában ez már mellékes, „túlhaladott”, nem trendi, akkor nincs miről beszélni.
Ám mivel (még) nagyon sokan vannak, akik nem így gondolják, a közösségi képviseletnek kötelessége minden erejét ebben a hitben felhasználni, és arra összpontosítani, hogy végre megtalálja a megfelelő hangnemet a tömeges mozgósításra. A Vásárhelyi Forgatag során bebizonyosodott, hogy a város magyarsága szívesen kapcsolódik ki a közös fedél alatt – most a bekapcsológomb felfedezésén a sor.
Így, utólag az előválasztás legfőképpen arra volt jó, hogy megijedjünk – de még időben, hiszen bő fél év áll rendelkezésre, hogy a kevesek összerezzenésének tehetetlenségéből tömeges cselekvőerőt generáljunk. Gondolkodjunk együtt a mikénten.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!