JEGYZET – Ha valamennyire is tárgyilagosan tekintünk vissza a mögöttünk hagyott huszonöt esztendőre, gyorsan észre fogjuk venni, minek is tudható be az az egy helyben topogás, amit mindannyian érzünk saját bőrünkön: a mondhatni folyamatos kampánylihegésnek.
2014. október 12., 19:102014. október 12., 19:10
Ígérgetések és halogatások közt telnek a napjaink, mindig éppen valamire várunk, aztán kipihenjük azt a valamit, egy nagy lélegzet, és kezdődik újra. Ez a mostani „szépreményű” kormány két és fél éve mit is csinált a nagy semmin kívül?!
Újabb és újabb határidőket gördített a jó nép elé, hitegetett, ámítgatott és minduntalan előkapott egy-egy újabb határidőt, ahogy azt a kutyafuttató versenyeken teszik a műnyulakkal. Most is nagyban dübörög a kampány, sorra állnak ki a közönség elé az önjelöltek, és már az első mondataikkal az ellenfeleket szapulják. Nem értem, hogy nem találnak olyan lelket kurkászó tanácsadóra, aki megmondaná, hogy emberi gyengeség azzal rokonszenvezni, akit mások szidnak. Merthogy biztosan van benne valami jó, ha a sok rossznak nem kell.
És azt is el lehetne mondani az önjelölteknek, hogy ha az ellenfényt önmaguk felé is irányítanák egy kicsit, sokkal, de sokkal jobban járnának. Ne mindig más legyen a hibás, ne próbálják meg olyan makulátlannak és feddhetetlennek kifényezni magukat, mert az emberek nem éppen annyira feledékenyek, figyelmetlenek vagy esetleg balgák, amilyennek hiszik őket. A tíz éve a központi kapcsolószekrényt vihogva majdnem egyedül kezelő virgonc kedvű elnök például úgy beszél a politikusokról, mintha őkelme a magasban ücsörögne, lábát lógatva egy felhő szélén, és csak ritkán fordítaná népe felé a távirányítót, merthogy neki nem dolga a politika.
S ha a főnök így, akkor az emberei sem adják alább. Egyébként is könnyebb másra dobálni a sarat, mint legalább egyetlen mondattal arról szólni, mit is toltak el a háztól az eltelt évek alatt. A legbosszantóbb pedig az a képmutató szendeség, amivel a még hátralévő heteket emlegetik, ami után aztán…?! Változás?!
Ugyan már! Talán épp csak annyi idő marad szusszanásra, amíg számba veszik a győztes táborba átsurranókat, meghallgatják az elrebegett vallomásokat, hogy tulajdonképpen szívükkel mindig is ebbe a táborba tartoztak, ezek után kiosztják a vágyott, kért vagy esetleg előre beígért székeket, és a gombnyomogatást frissen átvett új főnök máris beinti a felkészülési alapozást a 2016-os választási kampányra.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!