Hirdetés

Júliustól örülhetünk

JEGYZET – Már alig várom, kezdem is számolni, mennyit kell még aludnunk a jó hírek megérkezéséig. Merthogy megérkeznek majd, abban biztosak lehetünk, hiszen szóltak jó előre, egy hónappal ezelőtt.

Molnár Judit

2015. június 16., 19:422015. június 16., 19:42

Abban a pillanatban, amikor közölték, hogy július 1-jétől emelni fogják a lakossági gázárat előreláthatólag húsz százalékkal, máris világos volt: el fog árasztani az öröm. Igen, nincs ezen mit csodálkozni, mivel régről ismert, jól bejáratott módszert húztak elő újfent a sufniból.

Valamikor januártájban olyasmit ígértek, hogy ebben az évben nem lesz gázáremelés, ha netalántán mégis, akkor kizárólag csak jogi személyek – vagyis cégek – számára nő az ár, és nem az egyszerű halandók zsebére. Örültem akkor a hírnek, igaz, hogy nem panaszkodhatunk, mert havonta leolvassák a fogyasztást, és kizárólag annyit fizetünk, amennyit a gázóra állása alapján kiszámítanak.

Nincs a tömbházakban lakó barátoktól hallott fölös elfolyása a hőnek, ami aztán az utcán gőzölög el a nagy büdös semmibe; nincs a szomszédok túlságos használatát „enyhítő” kényszerszolidaritás és hasonlók; nem, annyit fizetünk, amennyit mi magunk használunk. De jó volt hallani, hogy idén nem módosulnak a köbméterárak.

Erre most ez a húsz százalék! Csakhogy én már jól bejáratott egyén vagyok, és megszoktam a 90 előtti taktikát, amikor mindig jóval nagyobb rosszat jelentettek be, s amikor kiderült, hogy ugyan már, akkor mindenki nagyon boldog volt. Hát ezt várom én most, különösen, hogy valamit motyogtak a villanyszámlával kapcsolatban is, hozzátéve, hogy még nem tudják, mi is lesz.

Képzeljük el, milyen öröm ér, amikor bejelentik: minden lehetőt megtettek, hogy mentesítsék az embereket a terhektől, de hát azokat a csúnya, kapzsi brüsszelieket nem sikerült teljesen eltéríteni a minket megnyúzó szándéktól, de kiegyeztek – mondjuk – az eredeti összeg felében, és csak tíz százalékkal lesz drágább a gáz. Nyáron úgysem számít, télig meg még annyi minden történhet!

Szóval ezt várom én olyan nagyon. Csak egy valamitől félek: képesek egyszerre bejelenteni a villanyáramdíjjal kapcsolatos „csökkenést” is, gondolván, hogy ha megteszik ezt a huszárvágást, akkor legalább ne örüljünk kétszer, csökkenjen csak nyugodtan vigadozásunk is a felére. Lesz még bőven hasonló akció, nem kell semmit túlzásba vinni!

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés