Hirdetés

Jövőképek

Amilyen hisztéria volt az új munkatörvénykönyv elfogadása körül, egy hónap alkalmazás után elég nagy a csend. Az akkori apokaliptikus forgatókönyvek nem jöttek be, miszerint a munkaadó és a munkavállaló közötti egyensúly átbillentésével beköszönt az új rabszolgarendszer, lőttek a stabil munkahelyeknek, egy csomó embert ki fognak rúgni stb.

2011. június 01., 09:432011. június 01., 09:43

A munkaügyi miniszter-kormányfőnk hetente jelenti, ennyi és ennyi új munkaszerződés köttetett, hála az új szabályoknak, jön a fellendülés. (Őneki hivatalból optimistának kell lennie. A sok új munkavállaló jó része őszig dolgozó idénymunkás.) Az ellenzék előáll a többrendbeli adócsökkentést és a szinte 20 százalékos minimálbér-emelést tartalmazó tervvel. (Hogyan lesz egymillió új munkahely, ami egyensúlyozná a költségvetésen ütött lyukat, költői kérdés.) Mindkét oldal kampányol, közben elfeledik: a válság megoldása elsősorban nem rajtuk múlik. Hanem azon, mit tapasztalnak az emberek.

Ha azt látják, hogy mindig azt a lovat ütik, amelyik jobban húz (azaz az államot adóikból eltartó magánszférát), ahol a közügyek napszámosainak nadrágszíját veszik rövidebbre, miközben a más, a köz fölső régiói szemtelenül nagy jövedelmeket húznak, ne csodálkozzunk. Így mindenki próbál túlélni a normál munkától a szürke szín árnyalatain keresztül a feketemunkáig. (A munkaerő mozgásának felgyorsítása sajnos nem jár együtt a munka terheinek átgondolásával.) Ha viszont a mindenkori vezetés azon van, hogy sokkal jobb legyen a henyélőnél annak a helyzete, aki dolgozik (és kisgyerekkortól ebben a mentalitásban nő fel mindenki), akkor mindhárom fél elégedett lesz. Egyiknek megéri dolgozni, a másik azon van, hogy a jó munkaerőt megtartsa, az államkasszába meg jobban csörgedezik az adó. (Hárommillió román polgár dolgozik nyugatabbra, ugye?)

Szokás szerint két lehetőség közül lehet választani. Az első: amit a II. világháború után tettek romba dőlt országukban a németek. Magyarán: mindenki (úgy értve, hogy az államelnöktől kezdve lefelé mindenki) lóhalálában dolgozik éjjel-nappal, mert olyan a szükség, a közgondolkodás és a törvényes keret, hogy valóban érdemes vállalkozni vagy dolgozni. Összejöhetne a Wirtschaftswunder 2., azaz a romániai gazdasági csoda. Persze majd tíz–tizenöt év múlva. Félek, ennek az opciónak tájainkon kisebb az esélye, mint a lottóötösnek. A másik út a „mindenki dolgozzon a képességei szerint, és mindenki részesüljön a szükségletei szerint” marxi elv modern (éljünk kölcsönökből) továbbéltetése. Hogyan nézhet ki így a jövő? Nézzük csak a csőd szélén álló, fűtől-fától kolduló Görögországot…

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés