2011. május 06., 09:522011. május 06., 09:52
Azt mondja, hogy a gyermekei kint élnek Nyugaton, többször volt náluk látogatóba, mindenük megvan, ételük, italuk, albérletük, kocsijuk, állásuk, zenegépük, televíziójuk, digitális fényképezőgépük, szintén digitális kézikamerájuk, hordozható számítógépjük, minden. S azt mondja, hogy aki csak teheti, ne tétovázzon, hanem szedje a sátorfáját, mert mindenkinek csak egy élete van, amit ne itthon, ebben a nyüves országban töltsön el vagy le, hanem Nyugaton, civilizált körülmények között. Azt mondja, hogy milyen kár, hogy már ő is az ötödik iksze küszöbén jár, különben ő sem maradna tovább. Amikor még ő is fiatal volt, nem mehetett Nyugatra, az ismert körülmények miatt, s itthon különben is jól megvolt, munkahellyel, fizetéssel, állami lakással. Kocsija igaz, hogy nem volt, ma sincs, de csak azért nem, mert soha nem szerezte meg a jogosítványt.
A másik barátom, hogy nagyon helytelen és káros a szemlélete. Azt mondja, hogy csak csínján a Nyugat-imádattal, mert ott sincs kolbászból a kerítés, s különben sem mind arany, ami fénylik. Nyugaton sincs mindenkinek jó fizetése, és nagy nyugdíja. Mert egyrészt mára a Nyugat is lényegesen átalakult, és a hetvenes évek majdhogynem fényűző és pazarló jólétének vége, ők is meghúzzák a nadrágszíjat, ők is megdolgoznak a jó bérért, és ők is alaposan meggondolják, hogy mire mennyit költsenek. Ez a másik barátom is nagyjából a mi évjáratunk, tehát az ő gyermekei is a huszonévek közepe felé járnak, az önálló élet, a családalapítás, a jövőépítés elején. Vagy legalább a küszöbén. Azt mondja, vagy húsz évvel ezelőtt volt, hogy egyik munkatársa avval dicsekedett: ha a gyermekeit megkérdik, hogy jó gyermekek-e, azt felelik: ők magyarok. Azóta a lurkók felnőttek, és Nyugaton élnek, olykor hazajönnek a digitális fényképezőgépeikkel, szintén digitális kézikameráikkal, hordozható számítógépeikkel, mindentudó zsebtelefonjaikkal és fordjukkal, de mihelyt hazulról visszamennek, megint albérlők, és gürcölnek tovább, mint valami rabszolgák. S miközben állandóan sóvárognak a Hargita, a borvizek, a Szent Anna-tó, az Olt, a Maros, a Szamos és a falu pataka után, önigazolásukra mindenféle mondvacsinált indokokat találnak ki.
Mondom nekik, hogy annak idején engem is csábítottak. Gyere, faragjál székely kaput, bölcsőt, bútort, hamar milliomos leszel, állampolgárságot kapsz, telket vásárolsz, házat építesz, a gyermekeidnek nem kell románul megtanulniuk, s nem kell attól tartanod, hogy egyszer majd, valamelyik utódod nevéről leesik az ékezet, netán beolvad. Nem engedtem, itthon maradtam, a szélesebb értelemben vett szülőföldemen, amivel nem is dicsekszem, s amire nem is panaszkodom; és ez immár így is marad. Amúgy legyen, nem bánom, ha a fiatalabbja szétnéz a nagyvilágban, s azt még kevésbé, ha némi pénzecskével jön haza. Ételt, italt, kocsit, állást, zenegépet, televíziót, digitális fényképezőgépet és kézikamerát, hordozható számítógépet, mindentudó zsebtelefont itthon is lehet már venni. Telket is, téglát is, követ is, fát is.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!