Hirdetés

Jogállami ügyek

Újabb fordulóponthoz érkezett az a sajátos balkáni abszurd dráma, amelyet prózaibb megfogalmazással csak román belpolitikának nevezünk: ott tartunk, hogy az a Traian Băsescu államfő és a PDL védelmezi a romániai jogállamiság maradékát, akik korábban maguk is jelentős mértékben hozzájárultak annak megroggyantásához.

Balogh Levente

2012. július 06., 12:112012. július 06., 12:11

A kormányzó USL szövetség ördögi stratégiával készült rá arra, hogy eltakarítsa az útból az egyetlen embert, aki totális hatalmának útjában áll. Miközben az államfőt vádolják az állam intézményeinek saját hatáskörbe vonásával, parlamenti puccs segítségével, megkérdőjelezhető alkotmányosságú eszközökkel foglalták el a házelnöki tisztségeket, és iktatták ki az államfő felfüggesztésének útjában álló ombudsmant. Nyolcéves működése során gyakorta maga Băsescu is sajátosan értelmezte az alaptörvényt, feszegette az alkotmányosság határait, és minden eszközt bevetett annak érdekében, hogy a hozzá közel álló politikai erőket hozza helyzetbe. Azonban erre nem lehet válasz a még durvább alkotmánysértés, a kormányoldal nyomulásának útjában álló intézmények – alkotmánybíróság, ombudsman – jogköreinek megnyirbálása, döntéseik semmibevétele, a nem nekik gazsuláló tisztségviselők menesztése. A Băsescu-éra nem nevezhető idillinek, azt azonban nem lehet letagadni, hogy a korrupcióellenes küzdelem ebben az időszakban ért el először látványos eredményeket. Most hatalmas a magát a magyarság egyetlen legitim képviseletének tekintő RMDSZ felelőssége, hiszen arról kell döntenie, asszisztál-e a kormányoldal alkotmányos ellensúlyokat bedaráló akciójához. Ne feledjük: arról az USL-kormányról van szó, amely hosszú ideje sovén, magyarellenes retorikát alkalmaz, és amely a MOGYE magyar karainak megtorpedózásával került hatalomra. Az eddig partnernek tekintett Băsescu felfüggesztésében való közreműködés egyet jelent a kiállással a szekus múltú, igazi posztkommunista kalandor-milliomos, Dan Voiculescu által patronált, plágiumon és hazugságon ért Ponta kormányfő és a sovinizmuson kívül más erényt eddig meg nem csillogtató, várhatóan ügyvivő államfővé avanzsáló Crin Antonescu mellett. Kérdés, mit szólnak mindehhez a magyar választók.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés