Hirdetés

Jelképben vagyunk

Románia területén már a 2007-es csatlakozást megelőzően is büszkén lobogott megannyi helyen az Európai Unió zászlaja: a kék háttéren megjelenített, 12 ötágú aranycsillag alkotta kör az oly sokáig csak áhított nyugati életforma egyik jelképévé vált.

Páva Adorján

2013. február 06., 07:492013. február 06., 07:49

Azóta már mi is megtapasztaltuk, hogy az európai integráció gyakorlati mozgatórugói itt-ott bizony túl kemények, és rendszerint pont akkor nem adják meg a támogató lendületet, amikor égetően szükség lenne rá, ám ettől függetlenül az uniós alapcélok elérése még mindig kiemelt feladat a kontinens fejlett országainak politikájában.

Merthogy az Unió alapgondolata továbbra is kikezdhetetlen, hiszen például az EU jelmondata – Egyesülve a sokféleségben – ma is hűen tükrözi a modern európai gondolkodásmódot. Ezért bárkinek jogában áll alattomosságnak nevezni azt, amikor egy tagország éppen ezeknek az alapeszméknek ellentmondva próbálja mégis eljátszani a jó tanulót az európai magasiskolában. Erre bizonyára sok példa akadt már, de számunkra most az a legfelháborítóbb, amit a Székelyföldön művel egyes képviselői, illetve sajtóbérencei segítségével a román hatalom. A székely jelképek ellen indított hadjárat populista célhajhászása egy olyan vezető közszereplői réteg – többszázados lemaradással küszködő – gondolkodásmódját tükrözi, amely számára az egység fogalma kimerül a meztelen egyféleségben; amely az állandó konfliktusgerjesztésből nyeri pillanatnyi erejét, és magasról tesz arra, mit hagy maga után, ha a sors úgy hozza, hogy a hátsó ajtón kell kisomfordálnia a trónteremből.

A székely politikai vezetők ezúttal belementek az erőfitogtatás nevű, veszélyes játékba, amelynek szabályait éppen az alakítja, akin a sor. Az asztalnál immár a magyar kormány is helyet kért magának – remélhetőleg azzal a megfontolással, hogy a nemzetközi síkra terelt adok-kapok végre felkelti a sportszerűtlen játékot nemigen kedvelő európai bírák figyelmét. Ha azonban ez mégsem történik meg, jelképestül, mindenestül félárbocra engedhetjük a 12 aranycsillagos, kék lobogót, s marad ott fenn az a napcsillagos-holdas-aranysávos, „aztán lesz még így se, s úgy es jó lesz”. 

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés