JEGYZET – Mivel szűk körű érdekeltségről van szó, fölösleges volna nemzetközi fórumokhoz fordulnom. Talán meg sem értenék, miről beszélek, mert arrafelé egészen más szokások járnak, itt viszont biztos sokan el is fogadják a javaslatomat, nemhogy megértsék.
2015. június 14., 19:222015. június 14., 19:22
Legalábbis így remélem, hisz alig van olyan területe a mindennapjainknak, hogy bele ne botolnánk hasonlóba. Bevallom először, hogy nem kellett túl sokat gondolkodnom, mit is javasoljak, mert az élet maga tálalta elém, mégpedig aranytálcán.
A vallomás második része súlyosabban személyes: elismerem, hogy gyarló vagyok és dőre, mert eredetileg nem is állt szándékomban ez a javaslattevés. Úgy tudtam, már mindennek van mértékegysége, fölösleges a tipródás, ezért okozott olyan nagy örömet a váratlanul beugrott ötlet, amit most ünnepélyesen a nyilvánosság elé tárok: a sokakat érintő, felelős ígéret betartásának mértékegysége legyen egy fehér holló.
Pontosításként csak annyit tennék hozzá, hogy nem az ígéret betűit, hanem tartalmát mérné ez a bizonyos fiktív szárnyas. Tehát lehet egyetlen szó, de akár egy vagy esetleg két mondat is. (Több nem, mert az már a szóáradat fogalmát ostromolná, ami viszont a kényszeres beszédtől a demagógiáig vagy populizmusig más és más elbírálás alá esne.)
Tudom, nincs szükség magyarázatra, épp csak megemlítem, hogy egy-két éve hallhattunk arról a japán közlekedési miniszterről, aki valamelyik gyorsvonat egy és két perc közti késése miatt lemondott, illetve arról a szintén japán pénzügyminiszterről, aki az egyik vidéki bankfiók törvénytelen ügyletei miatt harakirit követett el.
Ez igen, felelősségvállalás! Nálunk alig találni olyan politikust, aki megérdemelne bár egyetlen fehér hollót. Gondoljunk csak a volt államelnök öt percen belülre ígért lemondására, majd a heherészve kijelentett: teszek én arra, amit beszélek – mondására. Vagy a mostani miniszterelnöknek három év alatt fűt és fát ígérő hadarásaira! Fabatkát sem, nemhogy fehér hollót neki!
És ezek csak kapásból, a legmagasabb polcról vett példák. Sajnos megyei és helyi szinteken ennél sokkal többet találni. Nem tudom, volna-e értelme fehér hollót begyűjtő versenyt rendezni, vagy az esetleg nagy garral meghirdetett akciónak az lenne a vége, hogy hiánycikké válna a fehér festék, de még a fekete holló is!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
szóljon hozzá!