VEZÉRCIKK – Európa északi fertálya híres arról, hogy a délibb vagy keleti részekhez képest hozzáértőbben, gyermekközpontúbban viszonyul az ifjú generáció lelki rezdüléseihez, fejlődéséhez.
2016. január 13., 19:512016. január 13., 19:51
Elég, ha csak az etalonként emlegetett finn iskolarendszerre vagy akár az északi gyermekirodalomra gondolunk. A célzottan kicsiknek szóló nívós irodalmi alkotások terén ugyanis az északi országok voltak az úttörők – például vadlúdháton utazó gyerekhősével a Nobel-díjas Selma Lagerlöf.
Európa északi fertálya, pontosabban Norvégia és az ottani gyermekjogvédő hatóság, a Barnevernet sajátos gyakorlata azonban meglehetősen negatív fényben tűnt fel Romániában az elmúlt időszakban. Mégpedig a mi ízlésünk szerint negatív fényben. A nevelés mifelénk megszokott olvasata szerint enyhén szólva is túlkapásnak tekinthető, ha egy állami hatóság amiatt választja el szüleitől a gyermeket, mert fegyelmezik, esetleg pofon ütik, ne adj’ isten képtelenek pár hónapos korban szemkontaktust teremteni vele.
A gyermek érdekeit védő hatóság árgus szemekkel figyeli a (külföldről is érkezett) szülőket, és ha gyanút fog – amihez elég lehet akár egy pár éves kisgyerek beszámolója –, akkor elszakítja a szüleitől, és nevelőszülők gondjaira bízza. Az sem ritka, hogy akkor sem adják vissza szüleinek a gyermeke(ke)t, ha a gyanút nem sikerül bizonyítékokkal alátámasztani.
A fejlődő lélek rezdüléseit helyesen kezelendő tett ilyen lépéseket a hatóság a hazai kedélyeket felkorbácsoló ügyben is, amikor a Norvégiában élő Bodnariu házaspártól azt követően vette el öt gyermekét, hogy az egyik kicsi az iskolában azt mondta: vallásos nevelésben részesülnek, szüleik pedig néha úgy fegyelmezik őket, hogy hébe-hóba a fenekükre vernek.
A norvég gyerekjogvédelem módszerei, amelyekkel az elmúlt 5 évben 26 romániai gyereket választottak el szüleiktől, már korábban is megdöbbenést váltottak ki több európai országban. Ha történelmi távlatokból nézzük, évszázadokig tartó folyamat eredménye, hogy az európai gyermeknevelés gyakorlata – legalábbis a felszínen – eljutott oda, hogy a társadalom nem dolgoztatja, nem zsákmányolja ki, nem tekinti miniatűr felnőttnek a kicsiket, és konkrét lépéseket tesz testi, lelki épségük megőrzése érdekében.
Azt talán szükségtelen hangsúlyozni, mennyire kívánatos, hogy a kiskorúakat testileg és lelkileg se bántalmazzák sehol a világon, ne küldjék idejekorán dolgozni vagy koldulni a szüleik (amire viszont nap mint nap láthatunk példát Romániában: páréves, didergő, óvodába és iskolába valószínűleg nem is járó gyerekek nyújtják kezüket alamizsnáért). Azt azonban, hogy mi számít bántalmazásnak, jó lenne, ha nem egy néhány éves gyerek olvasatára támaszkodva mondaná ki egy hatóság, amely aztán emiatt örökre elszakítja szüleitől.
A norvégiai gyerekjogvédők mentalitásának fényében pedig akár a csík is húzhatja a repülőt: például bátran megfenyegetheti egy kilencéves a szüleit, hogy feljelenti őket, ha nem veszik meg neki a legújabb játékot. Hazai tájainkon ugyan példaértékűek lehetnek Európa északi fertályának a nevelés területén létrehozott vívmányai, viszont jó lenne, ha nem kérdőjeleznék meg az ízlésünkhöz és jó szándékú pofonjainkhoz való jogot.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!