2011. május 23., 09:482011. május 23., 09:48
Mígnem aztán hirtelen beugrott: a volt paprikagyár környékén. Erre viszont ők néztek értetlenül, merthogy ott nincs semmiféle gyár. Az egyiknek – feltehetőleg kollektív családi emlékként – mintha felsejlett volna valami, úgyhogy megjegyezte: az a gyár az út másik oldalán volt… Dehogy, az a csipkegyár! Hát ez már végképp sok(k!) volt nekik. Csodálkozó arcukat látván megmondtam a két gyár átalakulás-megszűnés előtti nevét is, de hiába. Már-már ejtettem volna a témát, hisz legalább tizenöt éve, hogy ezeket a gyárakat előbb részlegekre bontva kezdték kiárusítani, majd eltűntek a sikertelen privatizációk átláthatatlan dzsungelében, de belém hasított: nehogy már azt kérdezzék, mi is az tulajdonképpen, hogy gyár! Mert egy ilyen kérdés ki tudja, milyen gyorshatású méreghez hasonló reakciót váltott volna ki az idegrendszeremben. De nem kérdeztek semmit, ám ahhoz hasonló érdeklődő-figyelő arckifejezést öltöttek, mint amikor az ötven, száz, kétszáz vagy akár ezer esztendeje történtek kerülnek szóba, s ők megpróbálkoznak az akkori körülményekbe helyezkedve mai eszükkel felfogni valamit a régmúlt eseményeiből. Igen, húsz év sem kellett, hogy idejusson az iparáról (is) híres Nagyvárad.
Annak idején talán nem is sikerül felsorolnom a sok-sok ipari egységet, legtöbbjük termeléstörténete a 19–20. század fordulójáig nyúlt vissza, s csak alig egy-kettő volt friss, manapság „improduktív komcsi monstrumnak”nevezett létesítmény. Ez mellesleg nem az én szóhasználatom, hanem azoké, akik a helyi – és legalább olyan mértékben az országos – ipar szétcincálásához jó alaposan hozzájárultak, aztán most kapkodják a fejüket, próbálkoznak ilyen-olyan megoldásokkal, de végül lehorgonyoznak a komcsi időkből megörökölt, jó öreg hazudozásnál: hogy nekilendült a gazdaság, máris elkezdődött a tervtúlteljesítő termelés… az életbe frissen kilépő fiatal pedig jó, ha egyáltalán tudja még, mit is jelent az, hogy gyár. De „élőben” ilyesmit legföljebb filmekben látott. Én viszont csak annak örülök, hogy jómagam akkor már nem igazán leszek az élők sorában, amikor az ő gyerekeik fogják – teljes értetlenség közepette – megkérdezni, hogy a gyárat azt vajon eszik-e, avagy isszák?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!