Hirdetés

Ió, ció, áció, decentralizáció

Az Orbán-kormánynak hosszú ideje felróják kül- és belföldön egyaránt, hogy hipersebességgel alkot törvényeket, módosítja az alkotmányt, maximálisan kiaknázva az Országgyűlésben birtokolt kétharmados többségét.

Rostás Szabolcs

2013. április 29., 09:252013. április 29., 09:25

Ezzel szemben a Victor Ponta vezette bukaresti kabinet és az ugyancsak kétharmados túlsúllyal rendelkező balliberális koalíció egyáltalán nem vádolható azzal, hogy követhetetlen gyorsasággal hozná a rendeleteket, fogadtatná el a jogszabályokat. Ellenkezőleg: a szociáldemokraták és liberálisok olyan óvatosak a kormányzás és a törvényalkotás terén, mintha támogatottságuk ingatag lábakon állna.

Az elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatásáról szóló jóvátételi törvényen kívül gyakorlatilag semmilyen nagy horderejű intézkedés nem fűződik Pontáék nevéhez. Ráadásul a restitúciós jogszabályt is a parlamenti vita megkerülésével, felelősségvállalással „nyomták le\" a parlament torkán.

Ennek a totojázásnak több oka is van. Először is egyre nyilvánvalóbb már az USL-en belül is, hogy a különböző politikai érdekek által feszített koalíció legfeljebb a 2014-es államfőválasztásig tart ki, de az sem kizárt, hogy az EP-megmérettetést sem éli túl. Másrészt a koalíció szociáldemokrata társelnöke, Victor Ponta kormányfő annyira megijedt a tavaly nyári, a román jogállamiságot alapjaiban megrendítő intézkedései miatt kapott uniós fejmosástól, hogy azóta minden fontosabb döntés előtt Brüsszelbe szalad egyeztetni.

De nem is ez a fő baj, hanem hogy a régióátszervezés kapcsán ismét ki akarják iktatni a parlament szerepét, az újonnan megrajzolt közigazgatási egységekre pedig a mímelt decentralizáció jegyében átruházzák a felelősséget, a források oroszlánrészét viszont Bukarest továbbra is megtartaná magának. Erre utal a nagy földgáztársaságok menedzsmentjének Medgyesről a fővárosba költöztetésének terve vagy az a kijelentés, hogy a háromlépcsős adózás bevezetése után a települések és a régiók mindhiába fognak pénzt „kéregetni\" a kormánytól.

Nem csoda, ha ilyen feltételek mellett a községek és a városok mellett a majdani régiók vezetői közel sem úgy számolnak majd vissza a decentralizációig, mint a kisiskolások a vakációig.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés