2009. június 24., 10:202009. június 24., 10:20
A minap egy képet kerestem Marilyn Monroe amerikai énekesnőről, aki 1962-ben, rejtélyes körülmények között hunyt el. A kereső rögtön kidobta a szebbnél szebb művészi alkotásokat, nekem mégis egy olyan fotón akadt meg a szemem, ami kicsit homályos, felismerhetetlen arcú nőt ábrázol.
Megnéztem a honlap nevét, rákattintok, de bár ne tettem volna. A web-oldal fényképei a hírességek elhalálozása után készültek. Bárki által megtekinthető az elhunyt kedvenc semmi cenzúra, semmi figyelmeztetés. Különféle kategóriák voltak: lehetett csak „sima” nyitott koporsós képeket nézni, de voltak ott boncolás előtti és utáni képek is.
A napokban pedig szinte minden oldal azzal a videóval volt tele, amit a teheráni utcai tüntetésen készítettek, a szemfüles kamerás egy lány halálát „örökítette meg”. Eszembe jut egy film, aminek alaptörténete arról szólt, hogy a gyilkos egy honlapra irányította azt a kamerát, ami áldozata halálát rögzítette. Minél magasabb volt a nézettség, annál közelebb volt az áldozat a halálhoz.
Miután megnéztem, kíváncsiságból beírtam a böngészőbe a filmben említett honlap címét. Egy villogó figyelmeztetés jelent meg, ami tudatta velem, ha továbblépek, embertársaim életével játszom. Nem töröltem, tovább kattintottam, szerencsére csak egy elszomorító statisztika villant a szemem elé. Jó néhány millión túl volt a kattintásokat mérő számláló.
Mi, internetezők, szörfölők, kíváncsiskodók, szenzációhajhászok tartjuk életben az ilyen és ehhez hasonló oldalakat, csakis magunknak köszönhetjük, hogy létezik ilyen, sőt kíváncsiskodásunk révén a nyilvánvaló igény üzenetét küldjük a hozzánk hasonló beteg embereknek, akik megkönnyítik a brutalitások közötti turkálást.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.