Hirdetés

Igazságügyi harc

VEZÉRCIKK – Romániában háború dúl a politikum és az igazságszolgáltatás között. Az egyik oldalon a kormányoldal áll – de néhány ellenzéki politikus is ide sorolható –, a másikon pedig a korrupcióellenes ügyészség, az igazságszolgáltatási tanács, valamint a magát a korrupcióellenes küzdelem és a törvényesség kérlelhetetlen apostolaként beállítani szándékozó államfő. 

Balogh Levente

2015. május 28., 20:222015. május 28., 20:22

Egyik oldalról egyértelműen látszik, hogy a kormánypárti honatyák megpróbálnak mindent megtenni annak érdekében, hogy nehezítsék a korrupcióellenes szervek működését, a politikusok felelősségre vonását.

Azonban a másik oldal sem teljesen makulátlan: egyre szembetűnőbb, hogy az ügyészek elkezdték élvezni a rájuk irányuló médiafigyelmet, és a mennyiséget a minőség, a tartalmat pedig a külsőségek javára feladva igyekeznek a lehető legtöbb nagy névre lecsapni, függetlenül attól, milyen mértékben érintettek – ha egyáltalán érintettek – a korrupciós ügyekben; ráadásul mindezt kiszivárogtatással, hatalmas médiacsinnadrattával, a bilincsbe vert gyanúsítottak közszemlére tételével művelik.

Ám mindez nem menti a politikai osztály azon tagjait, akik alattomos eszközökkel, aljas trükkökkel próbálják kicselezni az igazságszolgáltatást, és megpróbálják befeketíteni annak vezetőit. Furcsa, hogy ennek a hadjáratnak az az egykori liberális Călin Popescu-Tăriceanu állt az élére, akinek miniszterelnöki mandátuma idején, a 2000-es években még úgy tűnt: az ország valóban elindulhat a gazdasági fejlődés és a megtisztulás útján.

Most azonban frusztrált, pártját a jobbközép demokrata-liberálisokkal való fúzió miatt a szociáldemokratákért – és az általuk neki biztosított szenátusi elnöki tisztségért – ott hagyó politikus az országot a sötét múltba visszahúzó erők emblematikus figurájává vált.

Vélhetően meg akarja hálálni a PSD-nek, hogy a liberális pártból való kilépés nyomán – a liberálisok megosztása érdekében – nem engedték eltűnni a sülylyesztőben, ezért vetett be alattomos, alkotmányellenes trükköt a korrupcióval gyanúsított PSD-s szenátor, Dan Şova előzetes letartóztatástól való megmentésére, és ezért fordult most az államfőhöz, a korrupcióellenes ügyészség és a legfelsőbb bíróság vezetőjének menesztését kérve.

Az ok – egy, a legfelsőbb bíróság elnöke által zsarolással megvádolt nőt hat hónapig tartottak vizsgálati fogságban, majd végül a bíróság jogerősen felmentette – valóban súlyos, csakhogy a lóláb nagyon kilóg. Tăriceanu a korrupcióellenes ügyészségtől rettegő PSD-s gazdáit védendő megpróbálja ezzel az ügygyel lejáratni és hitelteleníteni az igazságügyi vezetőket, az államfővel együtt.

Csakhogy – mindamellett, hogy az ügyet ki kell vizsgálni, a felelősöket pedig szankcionálni kell – a PSD zsoldjában elkövetett tettei miatt ő a legkevésbé jogosult és hiteles személy arra, hogy mindezt felrója. Sőt a korrupcióellenes intézmények tevékenységét ócska trükkökkel akadályozni próbáló Tăriceanu az első, akinek záros határidőn belül távoznia kellene a közéletből.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés