Hirdetés

Időjárási értékvesztés

JEGYZET – Nagyon érdekes, ám számomra teljesen idegen világ a nemzetközi értéktőzsdék világa, eszem ágában sincs belekontárkodni az alkuszok adásvételeibe.

Molnár Judit

2014. május 20., 20:072014. május 20., 20:07

Kíváncsi vagyok viszont, mi történik az időjárási jelenségek értékeinek jegyzésével, irányítja-e valaki az árfolyamokat, vagy megy minden a saját feje után. Millió embertársammal együtt ugyanis abban a hiedelemben szocializálódtam, hogy a májusi eső aranyat ér, amihez társult még egy sajátosan nekünk szóló meskete is.

Ennek értelmében egyik legpatinásabb nevű főnemesünk, akinek birtokai egy kisebb ország területénél is nagyobbak voltak, megkérdezte a májusi záport tétlenül szemlélő intézőjétől, miért nem tesz valamit a károk megelőzéséért. Az intéző legyintett és szokásától eltérően fitymálóan visszakérdezett: miféle károk, gróf úr, többet ér ez a májusi eső az egész birtoknál.

Hát ezt az esetet sürgősen elfelejthetjük, mert mára óriásit zuhant a májusi eső aranyának az értéke. Nevezhetjük akár csúfos bukásnak is – tény, hogy Közép-Európától mifelénk haladva ismételten víz alatt áll majdnem minden. Pillanatnyilag Szerbiát mossák a hullámok, és alkudozni, lobbizni ezúttal nem lehet: a kontinens vizeinek rendíthetetlen nagyasszonya, a Duna, befogad minden feléje igyekvő folyót, és viszi magával őket a tenger felé. Hogy közben mi lesz, azt nem lehet tudni, legföljebb csak felkészülni lehet – ha kell, a legrosszabbra is.

Nálunk a legrosszabb az indolencia, a folytonos csodavárás: hátha velünk nem esik meg ilyesmi, hátha elapad az ár, míg ideér, hátha megjönnek a katonák és megerősítik a gátakat. Esetleg rendelnek egy-két vízelátkozó misét, ahogy az öntözőberendezések sikeres szétlopása után csinálták a szárazságban, csak akkor vizet varázsoltattak (volna) az összeverbuvált papi csapattal. Ennyire futja, meg aztán a sápítozásra.

Rémálomszerű az a nyolc év előtti kép, amikor egy moldvai faluban térdig álltak a kocsmában a vízben, és a sörösüvegeket lóbálva kiabáltak, miért nem jönnek már a katonák. Most ráadásul – ki tudja, miért – elfelejtettek segítséget nyújtani a szerbeknek, a több felől jött kritika hallatán csak azt bizonygatták, hogy majd támogatják az EU-csatlakozásukat.

A kárfelmérés egyelőre még odébb van, vonuljon le az ár, aztán vehetjük számba, maradt-e valami. Biztosak csak abban lehetünk, hogy oda a májusi eső aranya, baj már az egek vize, nem áldás. A régi értékeket őrző ládafia meg közben teljesen kiürült.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés