2009. november 11., 11:242009. november 11., 11:24
Az utasok egykedvűségét, bárgyú semmibe bámulását igencsak megzavarta a helyi rádió maximálisra felerősített hangja. Kétes úton magas polcra jutott városmenedzserünk: Claudiu Maior alpolgármester válaszolt élőben a kedves hallgatók kérdéseire.
Clau – ahogyan barátai, hívei szólítják, egyben a helyi közszállítási vállalattal szövetkezett Siletina cég tulajdonosa, magyarán olyan városvezető, akinek többek között ellenőriznie kellene a maga vezette közszállítási cég munkáját, szolgáltatását. Köztudott, hogy az uniós normáknak megfelelően idén, január egytől országszerte ki kellett volna vonni a városi tömegszállításból a kisbuszokat.
Az önkormányzat ígérte is, hogy ez már 2008 végén megtörténik. Ám nem így történt. Az egyik nyájas hallgató föltette a kérdést Maior úrnak: mégis mikor tartja be szavát a városvezetés, mikor kopnak ki a forgalomból az általában túlzsúfolt, a kényelmes utazást egyáltalán nem biztosító járgányok.
Clau a lehető legnagyobb lelki nyugalommal és kellő pimaszsággal bejelentette: a kedves hallgató téved, egyetlen kisbusz sem vesz részt Vásárhelyen a tömegközlekedésben. Mi, jámbor utasok ekkor egymásra néztünk, majd egyesek fennhangon röhincséltek, ugyanis egy olyan maxi-taxi gyomrában gyúródtunk ezek szerint, ami tulajdonképpen nem létezik.
Még aznap alkalmam volt szembemenni Clauval a polgármesteri hivatal folyosóján. Az orra alá dörgöltem, hogy mindközönségesen jókorát hazudott, mégpedig élőben a helyi közszolgálati rádió adásában. Gondolhatják, hogy céklavörös arcszín és rikácsolás lett az eredmény. Clau váltig esküdözött, miszerint ő soha életében nem hazudott, és ha valaki be tudja bizonyítani az ellenkezőjét... Nos a folytatást elnyelte egy becsapódó irodaajtó.
Tehát nem tudtam meg, hogy mi is lesz azzal, aki őt füllentésen éri. Természetesen a szóban forgó kisbusz nem az egyetlen, amely Vásárhely utcáin utasokat furikázik. Nagyon sok van belőlük. Ami pedig még szomorúbb, hogy nem ez az egyetlen téma, amely kapcsán az önkormányzat az orránál fogva vezeti a lakosságot. A füllentéstől vissza nem riadó, „hosszú orrú” alpolgármesterünknek van kitől példát vennie: minden tekintetben Dorin Florea polgármester a mintaképe.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.