2009. október 15., 12:112009. október 15., 12:11
Nemcsak az övék, az enyém is. Tényleg nem várom el, hogy szeressék, amivel éppen a napi betevőt megkeresik, csak ne rühelljék olyannyira, hogy az már fáj. S a végén még nekem legyen bűntudatom, hogy szenvedni kénytelenek. Az utóbbi néhány nap alatt tucatnyian néztek rám kínkeservesen és ecsetelték plasztikusan, mennyire sújtja őket az élet munkavégzés közben.
Például a boltoskisasszony, mert az előttem levő hölgy tanácstalanul válogat, majd hosszasan keresgél a pénztárcájában. Cinkosságot kunyerálva néz rám és mondja, ha tudnám, hogy ő naponta, sőt percenként hány ilyen idegesítő fehérnépet kell eltűrjön. Helló, szólnék rá, én a másik táborba tartozom, én is vásárló vagyok, és én se mindig tudom halálpontosan, mit akarok, s az aprópénz után is szoktam kotorászni.
Más: az ismerősöm teátrálisan kiborul az utcasarkon, hogy ha én tudnám, hogy ő mennyi taknyos orrot törölget, még a ruhájához is odadörgölőznek. Bőgnek ezek a kiscsoportosok, idegesítő, nem beszélve a szülőkről, akik nem képesek megtanítani hároméves gyereküket enni, öltözködni, viselkedni. Zsófi is kiscsoportos, vetném közbe, de minek tetézzem kínjait. Zsófi is sír néha, és ha sír, taknyos. És én olyan nagyon szeretném, ha óvó- és dadanénije ettől nem lenne ideges.
Mert sokkal szebb lenne mindannyiunk élete. Másik ismerősöm arról számol be, hogy képzeljem el, a kórházban fekvő betegnek már jogai vannak. És ő ott dolgozik, és folyton kérdeznek és kérnek, sőt követelőznek, minden bajuk, nyavalyájuk van, és ezt részletesen ecsetelik, pedig kit érdekel. Erre már csak restelkedve sütöm le a szemem, holott tudom én jól, hogy betegen én is nyűgös vagyok, elvárom, hogy rám figyeljenek, ne adj isten még kényeztessenek is.
A szolgáltató telefonos ügyeletese is jól megasszonta érdeklődő ismerősömnek, hogy őt ne fárassza, van neki baja elég, nem érdekli a másé. Kérem alássan, annyi szép hivatás van, tessék csak válogatni. Én is voltam már kedves nővér, pincér, tévés és rádiós. És ha már megunom, hogy hetente faarccal hallgassam politikusok okoskodásait és le is írjam azokat, becsszóra mondom, nem fogok panaszkodni. Inkább odébbállok.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok