Henry-nak sürgős volt. Franciaország korábbi hőse a Dél-Afrika elleni, vb-búcsúval egyenlő csúfos vereség után nem vonult viszsza csapattársaival a gallok főhadiszállására. Már nem kellett neki a fényűző kiszolgálás, az Indiai-óceán partján található ötcsillagos, naponta 600 euróba kerülő hotelszoba, Dél-Afrika legmenőbb, 1000 hektáron elterülő üdülőközpontja. 2010. június 25., 13:182010. június 25., 13:18
Henry érezte, mennie kell, ezért fogta magát, és felült az első gépre, amely Johannesburg felé vette az irányt, ahonnan magánrepülőgépével Párizsba juthat, s közben nagy magányában nyugalomra lelhet.
A franciák üdvöskéje szándékosan nem a business classra váltott jegyet, nehogy összetalálkozzon valakivel, például Rama Yade-dal, Franciaország sportügyekért felelős államtitkárával. A politikusnő persze a legdrágább repülőjegyet vásárolta meg magának.
Rama Yade szervezete ugyanis már nem bírta a nélkülözést, hiszen két héten keresztül a nagyvárosok külvárosi negyedeiben vergődött, hogy bebizonyítsa, igaza volt, amikor a francia válogatott luxusigényeit kritizálta, hiszen valóban át lehet vészelni az úgyis rövidre sikeredő vb-t néhány dollárból. A kritikái megfogalmazása előtt egy georgetowni ötcsillagos hotelben egy kisebb vagyont elverő államtitkár most újra költséges szenvedélyeinek élhetett, néhány perc alatt felélve a gépmadárban elraktározott kaviár- és pezsgőkészletet.
Henry eközben a fapados részlegen szorongott. Mivel az utazófülke tele volt francia drukkerekkel, kénytelen volt egy zulu harcosnak álcáznia magát, arcát pedig az ölében tartott zsák takarta el, amelyből egy-egy zökkenéskor rendre kiesett egy színes vuvuzela. Henry közben moccanni sem mert, pedig már nagyon sürgős volt.
A gép végül sikeresen földet ért. Henry nagy nehezen kikeveredett a tömegből, és azonnal magánrepülőgépe felé vette útját. Szerencséje volt, hamar célba ért, és felcsörtetett a készenlétben álló lépcsőkön. Csakhogy amikor már szinte fellélegezhetett, egyszerre minden elsötétült, s amikor tisztulni látszott a kép, csak egy levágott kart látott, amelyet mohón rágcsál két ír egy szigetországi sörözőben.
Végül arra ébredt, hogy karját két biztonsági őr rángatja, akik éppen bocsánatért esedeznek, amiért leütötték – azzal mentegetőztek, hogy azt hitték, egy méteres műanyag fegyverekkel felszerelt zulu harcos el akarja téríteni a repülőgépet. Közben már földet értek Párizsban, és mielőtt Henry teljesen magához tért volna, már egy fekete autó bőrülésén találta magát, amely egyenesen Nicolas Sarkozy francia elnökhöz fuvarozta.
Henry-nak ekkor minden eszébe jutott – éppen ő kérte, hogy személyesen számoljon be az államfőnek a dél-afrikai csúfos leszereplés okairól. Ekkor azonban már tényleg nagyon sürgős volt. Az államelnöki palotához érve remek testcselekkel faképnél hagyta a biztonságiakat, és kifinomult taktikai érzékére fittyet hányva, az épületben fel-alá rohangászva keresni kezdte az illemhelyet. És egyszer csak célba ért, de pechére zárva találta. Nem volt más lehetősége: aranykorát idézve berúgta az ajtót, és a szintén elnöki meghallgatásra jelentkezett, ám a lejárt szavatosságú dél-afrikai kaviártól kikészült Ramon Yade ölébe eresztette mindazt, ami már oly régóta nyomasztotta.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.