2012. február 06., 10:002012. február 06., 10:00
De a bűvész mutatványai óta sok idő eltelt, most már a csalás egészen kisded időtöltésnek bizonyul, mivel egy ideje – a mi tájainkon legalábbis – a hazugság lett a divatszó. Ha nem csalódom, a magukat tévésztár műsorvezetőknek kikiáltók kezdték: egyszerűen rászóltak meghívottjaikra, hogy amit azok mondani akarnak, az hazugság. Nem tudom pontosan, ki is kezdte, de nagyon gyorsan elterjedt, s már az sem tűnik fel, ha egy-egy „jól nevelt” moderátor gyanakodva kérdezi alanyát, hogy hazugságot fog-e szólni. Bevallom, eleinte bántotta a fülemet, de aztán próbáltam megérteni a modern idők szavát, olyannyira, hogy most már nem csodálkozom, igaz, hogy még nem vagyok igazán korszerű, hisz használni nem használnom.
És nem is tettem volna szóvá, mert a tévésztárság eléggé tiszavirág-életű babér, s holnap lehet, hogy megjelenik egy olyan, aki nem az agresszív vádaskodást, hanem a szende halk szavúságot részesíti majd előnyben – szóval számomra inkább az a hírértékű, hogy a csúcspolitikusok is átvették ezt a hazugsággal való dobálózást. Sőt odáig fejlesztették, hogy figyelmeztetnek: a következő mondatokban a színtiszta igazságot fogják közölni. Hogy is van ez? Lehet, hogy én lettem menthetetlenül túlhaladott, de eddig abban a (tév)hitben éltem, hogy például egy államelnök, ha kiáll az általa ilyen-olyan irányba terelgetett nyája elé, akkor az a legkevesebb tőle elvárható, hogy igazat és csakis igazat fog szólni.
Nem pusztán azért, mert az eskütételkor reszkető hangon így fogadta, hanem mert a szavazatvadászatkor minden porcikájában becsületesnek hazudta magát. S akkor miért is jelenti be előre, hogy a következő mondatokban igazat lesz szólandó?! Nem volna könnyebb azt mondani, hogy felejtsük el az eddig mondottakat, mert minden betűje hazugság, ne figyeljünk se őrá, se a csicskásaira, egyáltalán senkire, aki figyelmeztet, hogy most aztán nem fog hazudni. Miért higgyük el épp ezt a kijelentést?! És miért higgyünk az egymást hazugozó többinek?! Nézzünk inkább bűvésztrükköket, figyeljük a „csaló” kezet, hátha rájövünk, hogy is kell csinálni. A politikusok „igazmondását” megfejteni amúgy is reménytelen próbálkozás, arra legföljebb születni lehet, de még akkor sem biztos, hogy sikerülne elhitetnünk másokkal a szénfeketéről azt, hogy hófehér.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.