Hirdetés

Határkérdés

Sajátos logikájú kormánydöntés borzolja a kedélyeket Nagyváradon: a határszéli városból a 150 kilométerre keletre, az ország belsejében található Kolozsvárra költöztetnék a regionális vámparancsnokságot.

Balogh Levente

2014. szeptember 11., 21:132014. szeptember 11., 21:13

Az intézkedés pontos indoka nem ismert, csak gyanítható, hogy a kormány takarékossági, illetve két éve meghirdetett regionalizációs terveinek részét képezi. Utóbbiak lényege egyébként elvileg az lenne, hogy – így a hivatalos indoklás – közelebb kerüljenek a jelenleg a fõvárosi vízfej által birtokolt hatáskörök azon szintekhez, amelyeket érintenek. Ennek keretében mindenféle történelmi, földrajzi és kulturális hagyományt figyelmen kívül hagyva, a jelenlegi, önkényesen megrajzolt fejlesztési régiókat próbálják hatáskörökkel felruházni.

Csakhogy valamit nagyon félreérthettek, amikor a decentralizációról meg a szubszidiaritásról (vagyis arról, hogy a döntéseket a lehetõ legközelebb kell ahhoz a szinthez meghozni, amelyet közvetlenül érintenek) beszéltek nekik, mert nem az történik, hogy a megyei, települési intézmények kapnának hatásköröket, sõt: az alacsonyabb szintekrõl az újonnan kinevezett „régióközpontokba” telepítik még azokat is, amelyekkel eddig rendelkeztek.

Ennek egyik szép eredménye az, hogy most Nagyváradról el akarják vinni még a vámparancsnokságot is Kolozsvárra, amellyel érthetetlen módon egy régióba zárták. Mondjuk nagyváradiként már felcsillant bennem a remény, hogy akkor esetleg a határt is legalább annyi kilométerrel utána viszik keleti irányba, de errõl egyelõre nem hallani semmit. Viszont az ügy kapcsán lenne néhány javaslatom arra, hogy a kormány logikája mentén haladva még mit és hova lehetne költöztetni.

Szeretném például, ha a vámparancsnokság elvesztését kompenzálandó, Váradra költöztetnék a konstancai tengeri kikötõparancsnokságot. Meggyõzõdésem, hogy legalább olyan jól el tudnánk vezetni, mint ahogy a kolozsváriak a vámügyintézésért felelõs intézményt. Jöhet még a cernavodai atomerõmû igazgatósága, bizonyos, hogy sokkal hatékonyabban tudnánk távirányítással vezetni, mint a jelenlegi menedzsment. Ráadásul az az elõnye is meglenne, hogy nukleáris baleset esetén tökéletes biztonságban lennénk a távolság miatt.

Mindezt persze csak abban az esetben, ha a vámparancsnoksággal együtt nem költöztetik a határt is. Ha esetleg igen, akkor természetesen semmilyen további igényt nem támasztunk. Vigyék csak, és legyenek vele boldogok.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés