Hirdetés

Gyarmat

Ha valakinek még nem volt egyértelmű, milyen mértékű alárendeltségi viszony áll fenn a román kormány és a Nemzetközi Valutaalap között, az most ugyanvalóst tisztán láthat a kérdésben. Victor Ponta a hétvégén bejelentette, kormánya a héten ismét az IMF tárgyalódelegációja elé terjeszti az alapélelmiszerek áfájának tizenöt százalékos csökkentését célzó javaslatát.

Rostás Szabolcs

2012. november 05., 08:562012. november 05., 08:56

A balliberálisok már hosszú ideje tervezik ezt a lépést, amelynek kapcsán megoszlik a szakemberek véleménye: egyesek szerint túlságosan nem járulna hozzá az élelmiszerárak csökkenéséhez, mások szerint viszont lényegesen visszaszorítaná az ágazatban tapasztalható mértéktelen adócsalást. (Kis adalék: csak a zöldség- és gyümölcspiacon tetten érhető adócsalás és feketekereskedelem mértéke egymilliárd eurós kiesést okoz az állami költségvetésnek évente.) Csakhogy az IMF már korábban ellenezte a kezdeményezést, éppen ezért a kérdés eleve nem úgy tevődik fel, hogy a kormány hasznosnak tartja-e, hanem hogy sikerül-e megszerezni a nemzetközi pénzintézet beleegyezését.

Ami jószerint mindent elárul az IMF és Bukarest kapcsolatáról. Nálunk a kormányok zokszó nélkül alávetik magukat a valutaalap ukázainak, ezáltal a washingtoni pénzintézet hitelezőből gyakorlatilag kormány feletti kormánnyá avanzsált: megszabja, mikor és mennyivel drágul a gázár, mikor melyik állami vállalatot privatizálnak, emelkedhet-e a közalkalmazottak bére. Holott az IMF-nek normális esetben semmiféle beleszólása nem kellene legyen abba, egy ország milyen eszközökkel igyekszik megteremteni a költségvetési hiányt, elősegíteni a gazdaság növekedését.

Ha ugyanis ezt megteheti, akkor az már rég nem tekinthető szuverén államnak, hanem – ahogy azt egyre több bukaresti elemző megfogalmazta már – egyszerűen gyarmattá válik. Ráadásul a nagyobbik baj az, hogy semmiféle garancia nincs arra, miszerint az IMF-receptek gyógyírt jelentenek majd a több sebből vérző román gazdaságra, hiszen a valutaalappal való „összeborulásból” eddig még egyetlen ország sem jött ki sikeresen. Emiatt éppen itt lenne az ideje, hogy a bukaresti politikusok változtassanak a jelenlegi alárendeltségi viszonyokon.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés