HIRDETÉS

Nem mindegy, hogy putem vagy putem – Korszerű román nyelven kommunikálni kell megtanítani a magyar gyerekeket

2018. szeptember 14., 17:12 utolsó módosítás: 2018. szeptember 14., 21:09

Vezethet-e a forgalomban kiskocsit az a sofőr, akinek C vagy D kategóriájú hajtásija van? A törvények, a rendőrség szerint nem. Csak próbálja meg, ha van mersze. És ezen a belügyminiszter sem változtathat csak úgy, hipp-hopp módra, meggondolatlanul. Amúgy a rendteremtés és rendvédelem ótestamentumi fogalom, egyidős a világ teremtésével, amikor a káoszt kozmosszá kellet változtatni.

„Óriási az a felület, amit románul is ismerni kell a surlódásmentes együttélésért” Fotó: Kristó Róbert

Ezzel szemben az oktatási miniszter ennek a sorsfordító rendnek éppen az ellenkezőjét teszi: a román oktatás egyáltalán nem dicsérhető káoszát újabbal tetőzi és makacsul, öszvérként kitart mellette. „Nem tágít a miniszter” – olvasom, hallom a médiában a pedagógusok, szülők, civil szervezetek, RMPSZ, RMDSZ, szenátorok, parlamenti képviselők felháborodását ama rendeletével, ötletével kapcsolatban, hogy az elemi osztályokban is szaktanárok oktassák a gyerekeket román nyelv és irodalomból.

Nem tágít, noha semmilyen észérv nem igazolja hirtelen bedobott döntését, amivel úgy gondolja, hogy radikálisan megoldja, reformálja a román nyelv magyar iskolákban való minőségi, talán teljesítménycentrikus tanítását.

HIRDETÉS

Nem ismétlem a fentiek más belátásra bíró megalapozott érveit, inkább az ilyen típusú államvezetés és benne az oktatáspolitika igazi okán tűnődöm 45 évnyi romántanári, oktatásiintézmény-vezetői tapasztalatom alapján.

Jártas-e a tanügyminiszter a didaktikában?

Van egy közmondásunk: „Nem akarásnak nyökögés a vége”. Vajon valóban akarja, hogy a magyar anyanyelvű székelyföldi, de nemcsak, más erdélyi magyar diák érdemlegesen megtanulja a román nyelvet? Őszinte-e ama, már klasszikus érvelés, hogy az „esélyegyenlőség” biztosítását, garantálását követi a román állam nyelvoktatási politikája? Őszinte-e ama felháborodás vagy oktalan vád, hogy „a magyar diákok nem tudnak, de nem is akarnak tudni románul”, aztán titokban kuncognak a jelenség mögött? Mi több, „a pedagógusok sem tudnak”.

Vajon jártas-e a tanügyminiszter a didaktikában, vagy csak hallásból muzsikál, mint a cigányzenész? Talán még annyira sem. (Ez a kételyem az előtte lévőkkel kapcsolatban is felmerült.)

Nos, hogy értelmezzem a közmondást: Nem akarja/akarják. Az álnok és képmutató törődést viszont fedezni kell nyökögő beszéddel, kapkodó és megfontolatlan döntésekkel, vagyis nyökögő tettekkel, amelyekkel, úgy gondolják és sejtetik, hogy az alacsony nyelvi teljesítményért a magyar pedagógustársadalom, sajátosan a tanítók a felelősek. Azt a látszatot kelti, mintha gordiuszi csomóval találná szembe magát, hogy lehetetlen megtalálni a felcsévélt kötélcsomó elejét, titkát, így nem marad más, mint kardot rántani és belecsapni, elvágni a göngyöleget, mindegy, hogy hol.”

Mert ha akarná, akkor hallgatnia kellene a döntése ellen demokratikusan tiltakozók szavára, éreznie kellene, hogy valami nincs rendjén, ha annyian ellenzik, fel kellene lapoznia magán- vagy intézményi könyvtára oktatás- és neveléstudományi könyve néhány lapját. Rátalálna a didaktika fokozataira és összefüggő rendszerére. Komoly, megfontolt szakvitát kellene kezdeményezie, amit lehetőleg nem másra ruházna, hanem lenne a védnöke. Szóval valahogy úgy, ahogyan egyik közmondásunk tanít: „Ha kell valami, menj magad, ha nem, küldjél mást.”

Cél: korszerű román nyelven kommunikálni

Mi lenne az első lépés? A cél pontos kijelölése. A mi esetünkben mi lenne a cél? Megtanítani az iskolában a magyar anyanyelvű tanulókat korszerű román nyelven kommunikálni. A második lépés: a célhoz vezető út, illetve az annak alárendelt út, a méthode – ahogyan a rómaiak nevezték – kijelölése, topográfiája, egy percre se feledve azt, hogy a román nyelvet befogadók anyanyelve magyar, és ez nem kevés problémát és munkát jelent. Közhely mind azzal érvelnünk és példálóznunk (még ha van némi valóságalapja is), hogy a magyar tanulók hamarabb és könnyebben tanulják az angol nyelvet. Csakhogy a romániai magyar számára a román nyelv ismerete nem turisztikai és egyéb szerényebb kommunikációs igényeket kell kielégítsen. Mi abban vagyunk érdekeltek, hogy a románsággal együtt gondolkodjunk, dolgozzunk, alkossunk, értéket teremtsünk a gazdaság, tudomány, politika, kultúra, oktatás, művészetek stb. területén. (Itt utasítom vissza azt a vádat, hogy mi egy sajátos módszer alkalmazásával bagatellizálni akarnók a román nyelv tanítását.)
Harmadik lépés a cél megvalósításához szükséges eszközrendszer megteremtése: tantervek, tankönyvek, ismeret-ellenőrzés. Átverések, porhintések mellőzve! (A példák sokaságával tudom igazolni, hogy tudom, miről beszélek.)

Persze a három fölé helyezem a differenciált és célirányos képesítéssel rendelkező pedagógust.

A káderrotációnak a szocializmus idején volt divatja. Ama önvigasztaló szólásmondásnak, hogy „ha nem választottak meg kántornak, jó leszek papnak is”.

Felelősen kijelentem, hogy a miniszter úr kasárfordítás-politikája még inkább csődbe viszi a román nyelv oktatását. Egy szakmai emlékemet idézem: hasonló le-, illetve áthelyezési utasítást adtak ki Ceușescu idejében is. Az eredmény: a tanulók nem értették a tanárt, és a tanár nem értette a tanulóit. Tűrte, amíg tűrte, aztán kezdte „prost”-oknak és „tâmpit”-eknek nevezni a magyar tanulókat.

Kérdeztem előbb, hogy a román nyelvoktatási politika akarja-e, hogy a magyar gyermek tanuljon meg jól és nagyon jól románul. A nemre még egy rossz emlékű példám. Az oktatásügyi minisztérium 2006. május 5–6-ra országos tanácskozást hirdetett Kovásznára. Ott voltak a megyei főtanfelügyelő-helyettesek, román szakos tanfelügyelők. Meghívót kaptam én is a Sapientia magánegyetem tanszékvezetője minőségemben. A konferencia témája: Învățarea limbii române după standarde europene (A román nyelv oktatása európai szabványok alapján) volt. Be is neveztem, mert a román nyelv tanítása egész tanári pályám alatt – akár szakmai hitvallásomnak is nevezném – a román nyelv magyar iskolában való tanítása volt. Előadásom bejelentett címe: Învățarea limbii române în școlile maghiare – o problemă controversată (A román nyelv oktatása magyar iskolákban – ellentmondásos probléma). Mit ad isten, az akkori minisztériumi vezérinspektor felkért vitaindító előadás tartására, azzal a kiigazítással, hogy valamennyi nemzetiségről beszéljek, ne csak a magyarról. Első előadóként tanulmányomat a kiigazítás elleni tiltakozással kezdtem, mondván, hogy erre nem vagyok illetékes, és különben is, minden nyelv szuverén entitás.

Aprólékos és tipizált tudományos argumentumokkal felvázoltam a román nyelv oktatásának magyar iskolában való tanítása minden specifikus gondját-baját. Nem járt le az első oldal felolvasása, és elindult, aztán mind emelkedett a hurrogás.

Úgy éreztem magam, mint egy focimeccs gyenge játékosa. Hozzászólások: egy bukaresti hölgy nem értette, hogy én mit akarok, holott az otthoni lépcsőházukban, mondta, karácsonykor és húsvétkor koccintanak, és egymást felköszöntik. Egy másik megerősítette, és igazat adott az előtte szólónak. Harmadiknak Alina Pamfil kolozsvári professzor asszony szólalt fel, aki nagy elégtétellel nyugtázta, hogy végre valaki behozott egy ilyen konferenciára egy nagyon kényes, de nagyon fontos problémát. A vezérinspektor asszony az első két hozzászólót megdicsérte, a harmadik után pedig hűvös szünetet jelentett be. Ezzel a délelőtti program be is fejeződött, három előadás délutánra maradt anélkül, hogy a konferencia témájára reflektáltak volna, hogy az előadásomat bár egy szóval is illesse. „Lőtt medve” lettem egész napra.

Amit románul is ismerni kell a surlódásmentes együttélésért

Mit javasoltam tehát? Az első kettőt örömmel visszahallom a napokban zajló érvelések során. A harmadikat (meglep) viszont nem.

Nem kevés azon 5–8. osztályos tankönyvek olvasmányainak a száma, amelyeket a magyar diák alig vagy egyáltalán nem ért, és hasznára sincs.

1. A tantárgy nevét: Limba ro­mână nematernă, mert semleges, reális/ igaz, nem kelt indulatokat, nem érintheti a többség érzékenységét és meghatározza a tanuló és tanult nyelv viszonyát, tehát alapvető rendezői elv, amit a tanterv, tankönyv, módszer, ellenőrzés során figyelembe kell venni. Fölöslegesnek tartok minden más ragozást és tippelgetést.
2. A nyelvet oktató pedagógus, ha nem magyar anyanyelvű, ismerje a tanuló anyanyelvét legalább olyan szinten, hogy alapvető kommunikáció jöhessen létre a két partner között, ami sikerélményt, örömet nyújthat tanulónak, pedagógusnak egyaránt.
3. A tankönyv irodalmi szövegeit jól és helyesen megírt didaktikai szövegekre kell cserélni, amelyek következetesen szolgálják a megismerés folyamatát az élet minden területén és minden irányában. A mértékkel bevitt irodalmi szövegeket lehet és hasznos adaptálni (X. Y. után), ahogyan a francia, német tankönyvekben is láttam.

A magyar fiatal tudjon beszélni a román fiatalnak, román környezetének a magyarság történelméről, kultúrájáról, népművészetéről, művészetéről, társadalmi életéről, múltjáról, jelenéről, sajátos problémáiról, tudjon kiigazodni a mindenféle hivatalok, tanügyi és egészségügyi, jogi intézmények labirintusában, tudjon indokolt esetben panaszt tenni, önmagát megvédeni, helyesen pályát választani...

És mindezekről tudjon információt kérni és megérteni mindenhol és minden körülmények között. Tudjon a munkában, alkotásban együtt működni a románokkal, tudjon felvilágosítást nyújtani egy-egy adott helyzetet nem ismerőnek. Tudjon (nem is kellene mondanom, de a hiányát tapasztalom még az egyetemi hallgatók esetében is) egy-egy telefonbeszélgetést kulturáltan lefolytatni. Ismerje a szavak alap- és átvitt jelentését, a román hangsúly jelentéshordozó funkcióját, ha nem akar nevetségessé válni (a putem és putem, torturi és torturi nem ugyanazt jelentik). Más szóval óriási az a felület, amit románul is ismerni kell a surlódásmentes együttélésért.

Az én óráimon például a szó és szövegértelmezés, a párbeszéd és szabad gondolkodás, az elvonatkoztató képesség kiművelésére minden órán minden felelő egy-egy közmondást, szólásmondást is értelmezett. Ezek egytől egyig remek költemények: metaforák és díszítő­jelzők hordozói. Házi feladat gyanánt pedig otthon olyan kis fogalmazványt költött, amire találó az osztályban kihúzott és értelmezett néhány szóból álló remek üzenet.

Csakhogy mindehhez dolgozni kell, a tankönyvek gyengeségeit lehet korrigálni, ha fentről őszintén azt akarják, hogy a magyar gyermek jól és nagyon jól tudjon kommunikálni románul is, vállalt hivatásunkat hozzá kell tennünk. Értelmes és hasznos társadalmi meglepetést így is tudunk szerezni magunknak is, másoknak is. A magyar etnikum nem engedheti meg magának, hogy gyenge legyen lehetőleg semmilyen vonatkozásban.

Dr. Balázs Lajos

A szerző csíkszeredai néprajzkutató, nyugalmazott egyetemi docens

HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS