VEZÉRCIKK – Más európai országokhoz hasonlóan időnként Romániában is megkongatják a vészharangot társadalomkutatók az ijesztő méreteket öltő népességfogyás miatt.
2016. január 11., 19:342016. január 11., 19:34
Okkal teszik, hiszen a trendek különösen riasztóak az egykor 23 millió lelkes, mára 20 millió alá süllyedt országban, ahol a masszív elvándorlás, a gyerekvállalási kedv apadása, a fokozatos elöregedés következtében drámaiak a demográfiai kilátások.
Becslések szerint 2050-re az ország népessége az 1930-ban mért szintre, 14 millió alá fog süllyedni, azt pedig könnyű kiszámolni, ezen belül miként alakul a romániai magyarok lélekszáma, ha tudjuk, hogy 2001 és 2011 között 200 ezerrel csökkent. A probléma tehát adott, már csak a népességfogyást kellene megállítani, lehetőség szerint pedig megfordítani. A kép azonban e téren is lesújtó.
A román hatóságok a rendszerváltás óta képtelenek gátat vetni a kivándorlásnak (a külföldön élő románok száma ma már meghaladja a négymilliót), nem támogatják megfelelően a családokat, a gyerekvállalást, jóformán semmit se tesznek az életminőség gyarapodása érdekében. Szörnyű leírni, de az elmúlt fél évszázad alatt a kommunista diktatúra tette a legtöbbet a termékenység növekedéséért az abortusz 1966-os betiltásával.
Mivel ez az út ma már nem járható, egyértelműen mást kellene kitalálni. Például olyasmit, mint a franciák, akik a második világháború után pénzügyi támogatásban, adókedvezményben részesítették a többgyerekes családokat, bölcsődéket, óvodákat, iskolákat építettek. De itt van a frissebb, a magyar példa is: a tízmilliós lélekszám alá süllyedt anyaország népességfogyásának megállításáért az Orbán-kormány bevezette a 10 plusz 10 millió forintos otthonteremtési támogatást a három gyereket vállaló családok számára, aminek várhatóan belátható időn belül kedvező demográfiai hatása lesz.
Sokatmondó, hogy bár Németországban ugyancsak fejtörést okoz a gyerekvállalási kedv apadása, a berlini kormány inkább a bevándorlók befogadásával igyekszik pótolni a munkaerőhiányt. Pozitív és negatív példák tehát egyaránt léteznek Románia számára. Amely persze megteheti, hogy további 25 évig tétlenül szemléli a népességfogyást, ám megtörténhet, akkor már semmit nem tehet ellene.
Hogy Romániában gyanúsan tekintenek a kettős állampolgárokra, nem újdonság, azt már megszokták az erdélyi magyarok. De enyhén szólva meglepő, hogy Magyarországon is indulatokat gerjeszt a kettős állampolgárság kérdése.
A közép-európai ember kényelmi illúziójának végét jelzi mindaz, ami most az életadó, elnyűhetetlennek hitt kék szalagunkkal, a Dunával történik. És abból kifolyólag velünk, mindannyiunkkal.
Miközben eddig jóformán csak passzív szemlélőként kísérte az ország légterét megsértő orosz drónokat, hirtelen igencsak hiperaktív lett a román légierő.
Történelmi fordulóponthoz érkezett a hírfogyasztás. A kérdés már nem csak az, hogy hol olvassuk a híreket, hanem akarunk-e még egyáltalán szembenézni velük.
Egyetlen félreértelmezett hír is elég ahhoz, hogy egy reményvesztett közösségben újra fellobbanjon a remény. Parajd esetében azonban a valóság ismét józanítóbbnak bizonyult a politikai diadaljelentéseknél.
A történelem nemcsak hősökről, hanem árulókról is szól, mégha igencsak keveset emlegetjük őket. A sport világában is beszélhetünk eredményességről és eredménytelenségről egyaránt, sztárokról és – antisztárokról.
Sportújságírók, szakírók, futballszurkolók körében jó ideig témát szolgáltat még a hétfőre virradóra befejeződött, az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó által közösen rendezett labdarúgó-világbajnokság.
Marosvásárhely, a Bolyaiak városa még mindig a legtöbb magyar lakosnak otthont nyújtó település Erdélyben.
Ott állunk a pékárus vagy a sarki bolt pultjánál, a szupermarket kasszájánál, kezünkben egy egyszerű fehér kenyérrel, a pénztárgép kijelzőjén pedig felvillan a kétjegyű szám: 10 lej, 12 lej, 15 lej...
Nyugdíjas halk suttogása a sarki patikában: „Kedveske, melyik az olcsóbb? Ezt a két gyógyszert most hagyjuk ki, majd jövő hónapban visszajövök értük.”
szóljon hozzá!