Hirdetés

Felelőtlenek

Az elmúlt hét végén életét vesztette Nagyvárad egyik strandján egy hétéves kislány, akit magába szippantott a medence lefolyója.

2011. június 07., 11:192011. június 07., 11:19

 Egy ember halála már önmagában tragédia, egy gyermeké kétszeresen az, így a bihari megyeszékhelyen történt borzasztó eseményre méltán felkapja fejét még a rendőrségi híreken megedződött médiafogyasztó is. Különösen akkor, ha rájön, hogy a váradi eset kiváltó oka a Romániában népbetegségnek számító nemtörődömség, felelőtlenség, amelynek végkövetkeztetése rendszerint az, hogy az áldozat volt a hibás. Hiszen ugyan mi volt az első reakciója a többek között a váradi strandokat is üzemeltető, az önkormányzat hatáskörébe tartozó önálló ügyvitelű vállalat vezetőségének a tragédia után? Az, hogy a szóban forgó közfürdő szabályzata fehéren-feketén előírja, miszerint a medencéből szombaton délután – vagyis akkor, amikor amúgy a legnagyobb lenne a forgalom – takarítás céljából leengedik a vizet, amit a fürdőzőkkel szóban közölnek, márpedig aki ezt követően is bennmarad pancsolni, azt saját felelősségére teszi.

Nem tudják, hová tűnhetett a lefolyónyílás rácsozata, arra sem válaszolnak, honnan kellene ismernie egy hétéves gyereknek a belső szabályzatot, vagy egyáltalán honnan sejthetné a veszélyt, amikor ő csak lubickolni akar. És a rendőrségi nyomozás közepette mit tesz a strandot üzemeltető cég? Noha továbbra sem szavatolta a létesítmény biztonságát, a tragédia másnapján ismét kinyitja a fürdőt, mintha mi se történt volna. Jobb, a polgárok biztonságát mindennél fontosabbnak tartó helyeken a strandgondnokság vezetősége az úszómesterrel és a karbantartóval együtt régóta letartóztatásban várná a bűnvádi eljárás kivizsgálását. Románia azonban nem ilyen hely, itt előzetes letartóztatásba csak korrupció miatt kerülhet a gyanúsított – aki a menetrendszerű médiashow után szabadlábra is kerül, és „legjobb” esetben felfüggesztettet kap –, a hanyagságból, gondatlanságból, munkaköri kötelesség teljesítése közben elkövetett mulasztásból elkövetett emberölést csak a büntető törvénykönyv ismeri, a nyomozó hatóság, az igazságszolgáltatás számára azonban nem nagy kunszt. Holott mindenkinek meg kellene tanulnia már végre olyan felelősségérzettel dolgozni ebben az országban, mintha mondjuk mozdonyvezető volna, akinek egyetlen apró hibája sok-sok ember életébe kerülhet.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés