2009. november 16., 11:082009. november 16., 11:08
És való igaz, hiába adott a 2003-as alkotmány négyéves mandátumot a parlamentnek és ötévest az államfőnek, hiába tartották meg már egy évvel ezelőtt a parlamenti választásokat, a mostani elnökválasztás felér egy parlamenti választással is. Hiszen annak függvényében alakulhat jobb- vagy baloldali kabinet, hogy jobb- vagy baloldali államfő költözik a Cotroceni-palotába.
Alighanem tévednénk azonban, ha e különös konjunktúrából arra következtetnénk, hogy magyar szempontból is ugyanez a tét. Annak ugyanis a nullához közelít a valószínűsége, hogy Kelemen Hunor legyen a döntőbíró. Ha pedig a magyar jelöltnek nincs esélye győzni, a szövetség inkább a tavaly szerzett parlamenti mandátumainak a száma alapján kerül a politikai számításokba. Ez pedig azt is jelenti, hogy az erdélyi magyarok teljesen szabadon, a lelkiismeretükre hallgatva voksolhatnak. Lehet, furcsán hangzik ez húsz évvel az egypártrendszer bukása után, mégis különleges az alkalom. Az eddigi országos vagy európai választások ugyanis nem adták meg e szabadságot a kisebbségi közösségnek. Az RMDSZ rendre azoknak a voksait is begyűjtötte, akik mélységesen elégedetlenek voltak a szövetség politikájával, de a közösségük sorsa iránti aggodalom mégis a tulipánra nyomatta velük a pecsétet. Döntésüket nem a meggyőződésük, hanem a magyarság parlamentből való kiszorulásának a félelme diktálta.
Most félelmektől mentesen nézhetünk szét a jelöltek között. A szívünkkel és az eszünkkel is mérlegre tehetjük mindegyiket. Megmérhetjük, van-e közöttük olyan, akitől sorsunk jobbra fordulását remélhetnénk, és megnézhetjük a jelöltek mögött álló pártokat is. Feltehetjük a kérdést: bízunk-e bennük? Tudnunk kell azonban, ha nem találnánk a bizalmunkra érdemes jelöltet, akkor is rossz válasz a távolmaradás. A jelöltek elutasítása a telepecsételt vagy pecsételetlenül urnába dobott szavazólappal is kifejezhető. Vagy akár azzal is, hogy ráírjuk a szavazólapra: nincs kire szavazni.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok