2012. április 03., 09:312012. április 03., 09:31
Legutóbb a nagy reformtalálmány, a nulladik osztály hozott lázba szülőket, tanerőket, iskolavezetőket – tulajdonképpen minden konkrét eredmény nélkül. Hisz ugyanúgy nem tud senki semmiféle érdemleges finalitásról, mint az akció beindulta előtt. El kell telnie jó néhány évnek, mire kiderül, mennyit ártott és – esetleg – mennyit használt ez az egész hajcihő. És még javában veri a hullámokat a sok szülői keserűség, amikor máris indul az újabb szökőár: a van is-nincs is iskola elnevezésű össznépi lógászat.
Nem tételezem fel, hogy nem egy egész hadseregnyi ember kap szép pénzeket azért, hogy a minisztériumban és a tanfelügyelőségeken ilyen eszement ötleteken agyaljanak, de annyit mégis elvárnék, hogy legalább egy vagy kettő azt mondaná: álljunk már le, hisz ez őrültség. De hiába reménykedem, magyarázgatják a nagy semmit, hogy ez a van is-nincs is vakáció előtti hét micsoda közösségformáló erővel bír majd, a gyerekek végre kiszabadulnak a zárt légtérből, a monitorok elől – és lesz nagy boldogság: zsákba futás, lepényevés, kötélhúzás, jégaszalás, zabhegyezés, tücsökherélés... vagy amit épp akarnak. Hogy kik? Hát a tanárok, az osztályfőnökök. Helyesebben azok a tanerők, akik mernének valamicskét önállóan is akarni.
De legtöbbje csak várja a felsőbb utasítást. Mert a parancs az parancs. Ha szalonnasütés, akkor szalonnasütés. Vagy múzeumlátogatás. Vagy az utcaseprők magasan képzett irányításával közterület-takarítás. Megpróbálom nem végiggondolni ezt az egészet, és maradok a csendes örvendezésnél, hogy nekem ebben már nem kell részt vennem. Nem kell összevesznem fűvel-fával, mindenekelőtt azokkal a kollégákkal, akik az ordítozásaim alatt csak lapítottak, hogy a folyosón „bevallják”: ők is hasonlóképpen gondolják. Persze. Aztán uccu neki, irány az utcaseprés vagy a zsákba futás.
Nem tudom, megérem-e valaha azt a boldog állapotot, hogy a környezetemben lévő gyerekek mindenféle lelki megnyomorítás nélkül, kedvvel, vidáman mennek reggelente abba az iskolába, ahová a szülők legjobb akaratuk szerint beíratták őket, és minden nap szellemileg gazdagabban térnek onnan haza. Talán ha akadna valaki, aki kellő hangerővel megálljt kiált, esetleg még annyit hozzátéve, hogy fejjel azért sokkal könnyebben menne minden!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok