Hirdetés

Fájó üzenet

Megtudtuk, hogy a Magyar Szocialista Párt is szívén viseli a határon túli magyarok sorsát. Mesterházy Attila bukaresti látogatása során egyértelműsítette, hogy a szocialisták számára is prioritássá vált a nemzetpolitika, és készek annyi segítséget nyújtani, amennyit a magyar közösségek igényelnek.

Páva Adorján

2012. június 28., 10:032012. június 28., 10:03

Az MSZP elnöke a könnyített honosítás támogatását nevezte vízválasztónak a párt hozzáállásában, amikor frakciójuk 2010 májusában megszavazta a magyar állampolgárságról szóló törvényt módosító javaslatot.
Csakhogy Mesterházy kijelentései hallatán hiába várjuk magunktól a nézzünk csak oda, dicséretes, na végre! jellegű reakciókat, ezek nem akaródznak előjönni.

Pedig úgy tűnik, az MSZP-elnök elérkezettnek látta az időt, hogy begyógyultnak nyilvánítsa az „elkúrtuk éra” alatt a határon túli magyarokon ejtett fájó sebeket. A hosszú éveken keresztül művelt, a 2004-es népszavazáskor kiteljesedett hazugságpolitika azonban a most a jó fej szerepében tündökölni akaró jelenlegi pártvezető szavain is átsejlik. Mert ha Mesterházy már nem, de mi jól emlékszünk például arra, hogy az MSZP-frakció még a kettős állampolgárság 2010-es megszavazásakor is alaposan megosztott volt a kérdésben: tagjainak csupán valamivel több, mint fele voksolt igennel, a többiek nemmel, tartózkodtak, vagy egyáltalán nem szavaztak.

A pártelnök másik álságos bukaresti kijelentése így szól: a határon túli magyarsággal való kapcsolatokban nincs helye a pártpolitikának. Hogy aztán a következő mondatban már fricskázni kezdje a nagy ellenfelet, a közelmúltban Erdélyben felszólaló fideszes politikusokat. Azokat, akik a rendszerváltás óta rövidnadrágban járnak hozzánk, és személyes tapasztalataik révén jól kiismerték az erdélyi magyar politikai, társadalmi viszonyokat. Azokat, akik nem bukaresti irodákból üzengetnek nekünk, attól félve, hogy – új nemzetpolitika ide vagy oda – Nagyváradon, Kolozsváron vagy Székelyudvarhelyen kifütyülik, vagy ne adj’isten tojással dobálják meg őket, újra egyértelművé téve, hogy az okozott sebek gyógyíthatatlanok.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés