2012. június 28., 10:032012. június 28., 10:03
Az MSZP elnöke a könnyített honosítás támogatását nevezte vízválasztónak a párt hozzáállásában, amikor frakciójuk 2010 májusában megszavazta a magyar állampolgárságról szóló törvényt módosító javaslatot.
Csakhogy Mesterházy kijelentései hallatán hiába várjuk magunktól a nézzünk csak oda, dicséretes, na végre! jellegű reakciókat, ezek nem akaródznak előjönni.
Pedig úgy tűnik, az MSZP-elnök elérkezettnek látta az időt, hogy begyógyultnak nyilvánítsa az „elkúrtuk éra” alatt a határon túli magyarokon ejtett fájó sebeket. A hosszú éveken keresztül művelt, a 2004-es népszavazáskor kiteljesedett hazugságpolitika azonban a most a jó fej szerepében tündökölni akaró jelenlegi pártvezető szavain is átsejlik. Mert ha Mesterházy már nem, de mi jól emlékszünk például arra, hogy az MSZP-frakció még a kettős állampolgárság 2010-es megszavazásakor is alaposan megosztott volt a kérdésben: tagjainak csupán valamivel több, mint fele voksolt igennel, a többiek nemmel, tartózkodtak, vagy egyáltalán nem szavaztak.
A pártelnök másik álságos bukaresti kijelentése így szól: a határon túli magyarsággal való kapcsolatokban nincs helye a pártpolitikának. Hogy aztán a következő mondatban már fricskázni kezdje a nagy ellenfelet, a közelmúltban Erdélyben felszólaló fideszes politikusokat. Azokat, akik a rendszerváltás óta rövidnadrágban járnak hozzánk, és személyes tapasztalataik révén jól kiismerték az erdélyi magyar politikai, társadalmi viszonyokat. Azokat, akik nem bukaresti irodákból üzengetnek nekünk, attól félve, hogy – új nemzetpolitika ide vagy oda – Nagyváradon, Kolozsváron vagy Székelyudvarhelyen kifütyülik, vagy ne adj’isten tojással dobálják meg őket, újra egyértelművé téve, hogy az okozott sebek gyógyíthatatlanok.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.