Európa ismét egy globális konfliktus kellős közepén találta magát, a jelek szerint pedig még mindig nem tudja eldönteni, hogyan kezelje az ügyet.
2014. július 21., 21:012014. július 21., 21:01
A kontinens egy része fölötti hegemóniáját visszaszerezni akaró Oroszország érdekei csapnak össze az Egyesült Államok geopolitikai törekvéseivel. A versenyben most Oroszország jelentős lépéshátrányba került: a kelet-Ukrajna fölött lelőtt maláj utasszállító ügye, amelynek fedélzetén közel háromszáz civil vesztette életét, még a maradék szimpátiát is szétoszlatta az ukrán fennhatóságtól szabadulni akaró orosz ajkú felkelőkkel szemben.
Persze a szakadárok törekvései már csak azért is aggasztóak, mert ha az önrendelkezési elvvel, amelyre hivatkoznak, egyet is értünk, azzal már nem, hogy a területek Ukrajnától való végleges elszakadása révén az orosz befolyási övezet ismét jóval közelebb kerülne hozzánk. Márpedig 1949 és 1914, majd az 1944 és 1990 közötti időszak után talán nem túlzás kijelenteni: addig jó nekünk és a többi közép-európai nemzetnek, amíg Moszkva hatalma keleti határainktól minél távolabb kezdődik.
Az Egyesült Államok, amely elvileg partnerünk és katonai szövetségesünk is, elsősorban szintén saját érdekeit követi. Célja az, hogy megőrizze, illetve kibővítse európai befolyási övezetét, hogy erős bázissal rendelkezzen az energiahordozókban gazdag közel-keleti területek közelében, és így nagyobb esélye legyen az ott szintén befolyását növelni kívánó Oroszország visszaszorítására.
Hogy Washingtonban az Európával fenntartandó szoros partnerségről és értékközösségről pontosan mit is gondolnak, azt jól illusztrálja a legutóbbi botrány, amelynek során kiderült: Amerika intenzív kémtevékenységet folytat Németországban. És biztosak lehetünk benne, hogy nemcsak ott.
Az európai országok elemi érdeke az lenne, hogy a két nagy vetélkedése közepette ne csak riadtan kapkodják a fejüket. Az állami szuverenitás teljes feladását ugyan mellőzve, de mégis egyesült erőkkel, egységes külpolitikai és katonai tényezőkként, egyenlő félként kellene megpróbálniuk tárgyalni mindegyik hatalommal, úgy, hogy közben jól felfogott gazdasági érdekeiket szem előtt tartva egyikükkel sem kerülnek végzetesen ellentétbe.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
szóljon hozzá!