Hirdetés

Benyújtotta költségvetés-módosító indítványait a PSD

költségvetés

Sorin Grindeanu és pártja benyújtotta módosító javaslatait a költségvetés tervezetéhez

Fotó: Facebook/PSD

Benyújtották hétfőn a 2026-os állami költségvetést módosító indítványaikat a Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselői és szenátorai. Az alakulat közleménye szerint két olyan, összesen mintegy 2,3 milliárd lejt kitevő többletbevételi forrást azonosítottak, amelyeket a pénzügyminisztérium szerintük „teljesen indokolatlanul figyelmen kívül hagyott” a költségvetés kidolgozásakor.

Hírösszefoglaló

2026. március 16., 17:062026. március 16., 17:06

2026. március 16., 18:072026. március 16., 18:07

A négypárti kormány legnagyobb parlamenti frakciójával rendelkező PSD már korábban jelezte, hogy módosító javaslatokat fog beterjeszteni az idei költségvetés kormány által elfogadott tervezetéhez, és indítványában jelezte az általa azonosított bevételi forrásokat. Az egyik ezek közül a cégek által be nem fizetett társadalombiztosítási járulékokból felhalmozódott összeg, ugyanis a szociáldemokraták szerint az összesen 3,7 milliárd lejt kitevő tartozásból 1,3 milliárd lejt „kötelező behajtani idén”.

Emellett az üzemanyagárak emelkedése miatt 2026-ban 1 milliárd lejjel nagyobb áfabevétellel kell számolni – mutatott rá a PSD.

Hirdetés

Az így keletkező összesen 2,3 milliárd lejes többletbevétel elegendő a szolidaritási csomag intézkedéseinek finanszírozásához, valamint ahhoz, hogy a gyermeknevelési szabadságon lévő anyák, a fogyatékossággal élők, a háborús veteránok, a hadiözvegyek és a politikai okokból üldözött személyek mentesüljenek az egészségügyi hozzájárulás fizetése alól – érveltek.

A PSD javasolja továbbá a munkaügyi minisztérium költségvetésének kiegészítését 1,1 milliárd lejjel a kiszolgáltatott társadalmi csoportokhoz tartozóknak szánt támogatásra.

Becsléseik szerint a több gyermeket nevelő alacsony jövedelmű családoknak és a fogyatékossággal élő gyermekeket nevelő családoknak szánt támogatás 300 millió lejjel, a kisnyugdíjasoknak szánt segély pedig hozzávetőlegesen 2,35 milliárd lejjel terhelné meg a költségvetést.

A párt szolidaritási csomagja korábban élet vitát gerjesztett a koalíciós pártok között, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) többek között azt állította, hogy a PSD „a tűzzel játszik”, és kérték, hogy a szociális támogatásokat nem hitelből finanszírozzák, hanem találjanak hozzá forrásokat.

korábban írtuk

Az USR elutasítja a költségvetés módosítását, a PSD-t bírálja
Az USR elutasítja a költségvetés módosítását, a PSD-t bírálja

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) parlamenti frakciói nem nyújtanak be, és nem is szavaznak meg költségvetés-módosító indítványokat – közölte vasárnap este a párt sajtóirodája.

Sorin Grindeanu PSD-elnök vasárnap közölte: pártja megszavazza a parlamentben az állami büdzsé tervezetét, de után belső közvélemény-kutatáson kérik ki a párttagok véleményét arról, hogy továbbra is kormányon maradjon-e a baloldali alakulat, illetve támogassa-e továbbra is Ilie Bolojan nemzeti liberális párti (PNL) miniszterelnököt.

korábban írtuk

Marad vagy kilép? Ötezer párttag dönthet a PSD kormányzati szerepéről
Marad vagy kilép? Ötezer párttag dönthet a PSD kormányzati szerepéről

A költségvetés elfogadása után konzultálni fognak a tagsággal arról, hogy a Szociáldemokrata Párt maradjon-e a kormánykoalícióban, illetve hogy a miniszterelnök továbbra is élvezi-e a párt bizalmát – jelentette ki vasárnap este Sorin Grindeanu

A PNL nem fogadja el a PSD módosító javaslatait

A PNL vezető testületének hétfői döntése szerint az alakulat a kormány által jóváhagyott formában támogatja a 2026-os állami költségvetés tervezetét. A párt közleménye szerint a végrehajtó bizottság egyöntetűen úgy határozott, hogy az alakulat törvényhozói nem nyújtanak be módosító javaslatokat a büdzsé tervezetéhez, és nem is szavaznak meg olyan módosító indítványokat, amelyek „megváltoztatnák a költségvetés tervezetének irányvonalát”.

A kormány múlt csütörtökön hagyta jóvá a 2026-os költségvetés tervezetét, amelyet ezen a héten a parlament is megvitat.

Ellenzéki módosító javaslatok a költségvetés tervezetéhez

Az ellenzéki Béke – Románia az első parlamenti frakció tagjai is több módosító javaslatot nyújtottak be a 2026-os állami költségvetés tervezetéhez, amelyek célja „magasabb bérek és alacsonyabb adók” biztosítása. A frakció közleménye szerint módosító indítványaik célja továbbá „az életszínvonal emelése, a családok támogatása, a kiszolgáltatott társadalmi csoportok védelme és a román gazdaság fellendítése”.

A módosító javaslatok között szerepel:

  • a bruttó minimálbér 5000 lejre,
  • a gyermeknevelési pótlék 500 lejre,
  • a fogyatékkal élő gyerekek, valamint a 0 és 2 év közötti gyerekek után járó támogatás 1000 lejre emelése,
  • a fogyatékossággal élő személyeknek nyújtott támogatás összegének megduplázása,
  • valamint az egészségbiztosítási járulék (CASS) eltörlése az 5000 lej alatti nyugdíjak esetében.

Javasolják továbbá az üzemanyag áfájának 15 százalékra, valamint az általános áfakulcs 21-ről 19 százalékra való csökkentését, az osztalékadó mérséklését5 százalékra, illetve a vállalatok profitadójának 10 százalékra csökkentését.

Az egészségügyi és oktatási intézmények, a kutatóközpontok, a műemlékek és templomok javítási munkálataihoz szükséges alapok biztosítása szintén szerepel a módosító javaslatai között.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Șoșoacă mindenkit megfenyegetett, miután kiderült: akár börtönbe is kerülhet

Diana Șoșoacă, a szélsőjobboldali SOS Románia elnöke csütörtök este az Otopeni repülőtéren, Brüsszelből való visszatérése után kijelentette, hogy nem fél a vizsgálattól, miután az Európai Parlament feloldotta mentelmi jogát.

Șoșoacă mindenkit megfenyegetett, miután kiderült: akár börtönbe is kerülhet
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Bányászjárás, Mihály király látogatása: több mint 5000 diplomáciai dokumentumot hoz nyilvánosságra a külügy

Több mint 5 000 diplomáciai iratot hoz nyilvánosságra a külügyminisztérium az 1989 utáni átmenet első éveiből – jelentette be Oana Țoiu külügyminiszter.

Bányászjárás, Mihály király látogatása: több mint 5000 diplomáciai dokumentumot hoz nyilvánosságra a külügy
2026. május 01., péntek

Május elsején sokfelé izzanak a grillek: mutatjuk, milyen szabályokat kell betartani, és mekkorák lehetnek a bírságok

A május elseje sokak számára jelenti az év első, piknikezéssel összekötött kirándulását, és sokan nem tudják elképzelni a hosszú hétvégét grillezés nélkül. Arra azonban, hogy hol és milyen körülmények között lehet sütögetni, igen szigorú szabályai vannak.

Május elsején sokfelé izzanak a grillek: mutatjuk, milyen szabályokat kell betartani, és mekkorák lehetnek a bírságok
2026. május 01., péntek

Grindeanu az eddigi koalíciót folytatná, és úgy véli, Bolojan olyan, mint Dragnea

Az lenne a legjobb, ha a Bolojan-kormány leváltását és a Cotroceni-palotában folytatott konzultációkat követően az eddigi koalíciós felállása megmaradna, csak más miniszterelnökkel – jelentette ki Sorin Grindeanu.

Grindeanu az eddigi koalíciót folytatná, és úgy véli, Bolojan olyan, mint Dragnea
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Magyarul szólította lemondásra Békési Csabát botrányhős elődje a fogyasztóvédelmi hatóság éléről

Magyar nyelven szólította fel lemondásra Békési Csabát az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) éléről elődje, Cristian Popescu Piedone.

Magyarul szólította lemondásra Békési Csabát botrányhős elődje a fogyasztóvédelmi hatóság éléről
2026. április 30., csütörtök

Bányászjárás: helyt adva a vádlottak több kifogásának, visszautalták az ügyet a legfőbb ügyészséghez

A legfelsőbb bíróság visszautalta a legfőbb ügyészséghez az 1990. júniusi bányászjárás ügyének vádiratát.

Bányászjárás: helyt adva a vádlottak több kifogásának, visszautalták az ügyet a legfőbb ügyészséghez
2026. április 30., csütörtök

Tánczos: van elméleti esély arra, hogy a négytagú koalíció a bizalmatlansági indítvány után ismét összeáll

Elméletileg még van esély a koalíció fenntartására a bizalmatlansági indítványról szóló keddi szavazás után – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es miniszterelnök-helyettes.

Tánczos: van elméleti esély arra, hogy a négytagú koalíció a bizalmatlansági indítvány után ismét összeáll
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Cseke Attila a kórházi ágyak számának csökkentéséről: a kihasználtsági ráta valahol 50–60 százalék körül mozog

Az egészségügyi minisztérium a 2025-ös kihasználtsági arányok alapján fogja eldönteni, mely kórházakban csökkentik az ágyak számát, miután a kormány jóváhagyta, hogy 2028-ig évi 4691 ágyat számolnak fel.

Cseke Attila a kórházi ágyak számának csökkentéséről: a kihasználtsági ráta valahol 50–60 százalék körül mozog
2026. április 30., csütörtök

Egy képviselőcsoport máris visszakozni látszik a bizalmatlansági indítvány ügyében

Máris ingadozni látszik a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány mögött felsorakozott parlamenti többség: a POT listáin parlamentbe jutott képviselők és szenátorok jelezték, hogy csak feltételekkel szavazzák mag az indítványt.

Egy képviselőcsoport máris visszakozni látszik a bizalmatlansági indítvány ügyében
2026. április 30., csütörtök

Egy kormánybuktatás utáni alternatívákról, a PSD felelősségéről, Nicușor Dan szerepéről is beszélt Ilie Bolojan

A jelenlegi kormány bukása esetén egy demokratikus pólus létrehozása lehet az egyik alternatíva a Nemzeti Liberális Párt (PNL) számára Ilie Bolojan miniszterelnök szerint.

Egy kormánybuktatás utáni alternatívákról, a PSD felelősségéről, Nicușor Dan szerepéről is beszélt Ilie Bolojan
Hirdetés
Hirdetés