VEZÉRCIKK – Több mint kormányváltás, valamivel kevesebb, mint rendszerváltás. Egy korábbi politikai szlogen analógiájára a jelek szerint valami ilyesmit szeretnének azok a tüntetők, akik nem elégedtek meg Victor Ponta miniszterelnök lemondásával, és szerdán este még a kormányfő távozását utolsó cseppként a pohárban kiváltó keddi megmozdulásnál is nagyobb számban vonultak utcára.
2015. november 05., 20:072015. november 05., 20:07
A Bukarestben és az ország nagyvárosaiban nagy számban utcára vonuló, zömmel fiatal, képzett, világlátott tüntetők talán kissé naivan a korrupció felszámolását, illetve a korrupció melegágyának tekintett politikai osztály megújulását akarják.
A politikai garnitúra teljes lecserélése rendszerint csak háborús kataklizma vagy forradalmak után szokott előfordulni – csakhogy Romániában a forradalom után nem, vagy csak satnya, kezdetleges formában jött el a politikai osztály megújulása. 1989 decembere forró napjainak lelkesedését hamar lehűtötte az a tény, hogy valójában puccs történt, amelynek során a kommunista pártvezetés második vonala ragadta magához a hatalmat, hogy féldemokratikus viszonyok közepette kormányozhasson tovább.
Vagyis az igazi váltás elmaradt, ennek a garnitúrának az örököse a mostani PSD és részben az ellenzéki PNL is, amely magába olvasztotta a PSD-hez hasonlóan a Nemzeti Megmentési Frontból alakult PDL-t. Ebből a szempontból jogos a teljes váltás iránti igény. Hiszen milyen megújulást, milyen hiteles korrupcióellenes fellépést várhatnánk el a korábban vámigazgatóként tevékenykedő Vasile Blagától, a korrupció miatt vizsgált politikusokban szintén nem szűkölködő liberális párttól?
Persze az előrehozott választások pont ezt a garnitúrát juttatnák hatalomra – hacsak az utcai mozgalmak villámgyorsan át nem alakulnak politikai pártokká, hogy a pártpolitika szintjén is megjelenítsék az igényeket. Erre azonban kevés az esély. Hogy azonban Ponta és sleppje valóban megérett a menesztésre, azt utolsó ártalmas húzása is igazolja, hiszen ideiglenes utódként azt a Mircea Duşát nevezte meg, aki amellett, hogy menthetetlenül soviniszta, a Hargita megyei falopási ügyekben is fölmerült a neve.
A védelmi miniszter jelölése talán gesztus lehetett az éppen Bukarestben regionális ülést tartó NATO felé, de Románia ennél az alaknál – és a hozzá hasonszőrűeknél – tényleg jobbat érdemel. Az államfő részéről pozitív döntés, hogy nem fogadta el a jelölést.
Érdekes vonatkozása még a mostani megmozdulásoknak, hogy miként csapódik le mindez a magyar közösségben. A jelenleg ellenzéki RMDSZ szokás szerint máris lelkesen bejelentkezett a kormányszereplésre. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni: ez a gyakorlat, illetve maga a szövetség is a tömegek által a politikai lomtárba száműzni akart establishment része. Hiszen bizonyosak lehetünk benne: a magyar politikusok széklete sem bazsarózsa illatú – a hosszú bukaresti politizálás és kormányszereplések során az RMDSZ teljes mértékben hasonult a román pártokhoz ennek minden negatív vonzatával együtt.
De nem érdemes ennyire előreszaladni a politikum teljes megújulását illetően: a kormányalakítási tárgyalások a jelenlegi parlamenti pártok részvételével zajlanak majd, és egyelőre nem látni olyan új és hiteles erőt, amely egy esetleges előrehozott választáson a köz- és szakpolitikák szintjén is artikulálhatná az utcára vonult tömegek óhajait. Vagyis továbbra is csak a jelenlegi politikai garnitúra tagjaiból lehet válogatni. Félő, hogy a megújulás – bár igény lenne rá – egyelőre elmarad.
A kérdés az, milyen eredményt hozhat, hogy az államfő – aki úgy állítva be magát, mintha nem lenne a politikai szféra része, igyekszik saját politikai céljai érdekében meglovagolni a politikumellenes tüntetéseket – a civil társadalommal, illetve a tüntetők képviselőivel is egyeztetni kíván az új kormányról.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
szóljon hozzá!