Érzelmek győzelme

Az RMDSZ elnöke szerint ugyanis Klaus Johannis győzelme azt üzeni, hogy Románia egy modellország, amelyben a kisebbségi kérdés meg van oldva, hisz a választók egy, a német kisebbség soraiból származó jelöltnek szavaztak bizalmat, emiatt pedig jóval kevesebben fogják elhinni nekünk, hogy itt súlyos problémákkal küszködünk.

A szövetség nagyon sokat, majdnem mindent megtett annak érdekében, hogy valamiféle bizarr ésszerűségre hivatkozva, szociáldemokrata harcostársaival vállt vállnak vetve megőrizze a jelenlegi politikai berendezkedést.

Saját kormánypozíciói megvédése érdekében nemcsak választói köztudott akaratával volt képes szembemenni, hanem a teljes romániai társadalmat felrázó új szelekkel is, amikor egyértelműen közölte: Johannist semmilyen formában nem tudják támogatni.

A magyarfaló Corneliu Vadim Tudor – aki Ponta mögé állt – annyiban segített az RMDSZ-en, hogy a szövetségnek rá hivatkozva nem kellett teljes mellszélességgel kiállnia a kormányfő mellett a nyilvánosság előtt, de a kiskapu Johannis hihetetlen győzelme láttán túl kicsinek bizonyul, ezen nem lehet kimenekülni.

Az első fordulót megelőző kampánya során Kelemen Hunor azt hangoztatta, neki nem a másik magyar jelölttel, hanem a teljes román társadalommal van vitája, a többségieket kell meggyőzni arról, amit gondolunk, akarunk.

Ebből kiindulva még inkább felháborító, hogy az RMDSZ nem látott túl az orra hegyénél, és nem akarta tudomásul venni, hogy a „célközönségében” rövid idő alatt milyen gyökeres változások mentek végbe. Pedig csak a Majális utcai székházból kellett volna lesétálni a kolozsvári Főtérre, s nyilvánvalóvá vált volna, mi zajlik éppen Erdélyben.

Johannis világraszóló diadala óriási pofon az RMDSZ „racionális”, feltétel nélkül a húsosfazékhoz húzó politikájának. Merthogy Nagyszeben polgármestere egy olyan mozgalom hátán jut a Cotroceni-palotába, amelyet pontosan azok az emberek karoltak fel, akikkel érdemben, tisztességesen lehet tárgyalni, vitázni a jövőnkről.

Olyan polgárok, akik át- és túllátnak a PSD bocskoros, mioritikus uralmán, akik felvilágosultan, öntudatosan akarnak dönteni az ország és a benne élő emberek sorsáról – kitörő, megújító, felszabadító érzelmek, nem pedig gyökértelen, hideg számítások által vezérelve.

De nem, Kelemen Hunort ez sem győzte meg: hétfőn a magyar törekvések hiteltelenné válásáról mert beszélni, „megfeledkezve” pártja sok-sok évnyi kirakatkormányzásáról, amellyel már nagyon sokszor visszaélt a hatalom.

Valahol kell lennie egy határnak, amelyen túl már nem lehet büntetlenül eltávolodni a szavazóktól, az Erdélyben most magyart és románt összekovácsoló valóságtól. Erre a legjobb bizonyíték éppen a mester, Ponta túlkapása, aki jókora nyaklevest kapott be- és megtörtnek hitt Romániájától.