Hirdetés

Érzéketlenség

Hogy az Európai Unió számára kényelmetlen, a prioritások listájának alsó felén elhelyezkedő kérdésnek számít a nemzeti kisebbségek problémája, az az elmúlt években többször is bebizonyosodott.

Rostás Szabolcs

2012. november 21., 09:202012. november 21., 09:20

 A brüsszeli illetékes hivatalok tisztviselői a szépen hangzó nyilatkozatok szintjén általában mindig fontosnak tartották és tartják kihangsúlyozni a kisebbségi közösségek képviselte értékeket, jogaik tiszteletben tartásának imperativusát, az igazán konkrét, konfliktusos helyzetekben azonban már nem mertek markánsan állást foglalni, „igazságot osztani”. Pedig ha csak a Kárpát-medencében kisebbségben élő magyarok elmúlt két évtizedes, jogkövetelő küzdelmeit vesszük számba, máris egyértelmű, hogy nagyon sokszor helye lett volna egy egységes, valamennyi EU-tagállam számára kötelező, „szamárvezetőként” szolgáló kisebbségi kerettörvénynek.

A baj ugyanis általában onnan ered, hogy Brüsszel sok esetben nem érti, emiatt nem is érzi át a nemzeti kisebbségek problémáját, a többségi államhatalommal szemben felmerülő konfliktusok lényegét. Erről árulkodik például Wenceslas de Lobkowicznak, az Európai Bizottság bővítésért felelős főigazgatósága tanácsosának tegnap Bukarestben elhangzott kijelentése is, miszerint a szerbiai románság jogainak kérdését Romániának és Szerbiának kétoldalú egyeztetések keretében kell rendeznie, és nem szabad, hogy ezek a kétoldalú ügyek prioritásként jelenjenek meg, amikor az EU Szerbia integrációjáról dönt.

Magyarul: Bukarest oldja meg a maga baját Belgráddal úgy, ahogy tudja, de ne próbálja Brüsszel elé vinni a határon túl élő kisebbségei ügyét – például azáltal, hogy feltételeket támaszt Szerbia uniós tagsága elé. Lám, ismét bebizonyosodott, mennyire érzéketlen az EU a kisebbségek iránt, amelynek gondjait legszívesebben a szőnyeg alá söpörné. „Magyarországnak és Szlovákiának is voltak vitás kérdései a múltban, de az európai integráció pozitív válaszokat adott ezekre” – állapította meg Lobkowicz. Valaki igazán szólhatna neki, hogy Szlovákiában megfosztják állampolgárságától, sőt pénzbüntetéssel sújtják azt, aki felveszi a magyar állampolgárságot. Reméljük, nem ezt az eljárást tekinti az EU „megoldásnak” kisebbségi tekintetben.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés