Talán a magam örökre elszalasztott mászkálásainak kárpótlását látom bennük, hiszen kisgyerek koromban a szobrokat csak távolról szabadott megcsodálni.
2013. október 24., 13:432013. október 24., 13:43
Mindenesetre mindig nagy élvezettel nézegetem az oroszlánokon lovagoló kölyköket, valahányszor a sepsiszentgyörgyi Erzsébet-parkon át visz az utam.
A ’48-as hősök emlékezetére állított oroszlános szobor bizonyára valamennyi szentgyörgyi ember életében valamilyen helyet követelt magának. Ha másként nem, hát találkahelyként, de a legfiatalabbak számára iskolai koszorúzási helyszínként is, évi legalább két alkalommal: március idusán, illetve az ’56-os magyar szabadságharc emlékezetére. Az idősebbek többségének pedig félelmetes helyként is, amely annak idején jó néhány fiatal életének fontos – esetenként sorsdöntő – pillanatához szolgált soha nem felejthető „díszletként”.
Néhányan még közöttünk járnak azok közül, akik tudatosan, vagy csak elemi módon, tiszta ösztöntől vezérelve koszorút helyeztek el a szobornál a forradalom éves, majd kétéves évfordulóján. Csak kevesen értették a cselekedetüket, annak mozgatórugóját, sokkal többen őrültnek, felelőtlennek titulálták őket. Közben pedig egy egész város sajnálta és – talán, részben – irigyelte tettüket. Azzal az irigységgel, amellyel a középszer, a „józanok” irigyelnek valamit, amit titokban maguk is szívesen megtettek volna – ha olyan csillagzat alatt születnek.
Az erdélyi „srácok” közül minden bizonnyal csak nagyon kevesen tudták volna szabatosan megfogalmazni azt a szabadság iránti szomjat, amely ott lappangott a kor sztálinista típusú elnyomást nyögő társadalmaiban. Ilyenkor, október 23-a környékén azonban, amikor a huszadik század világtörténelme egyik legbátrabb cselekedetének évfordulójához érkezünk, érdemes megállnunk egy pillanatra az oroszlánoknál, és a csúszdázó gyerekek zsivajában elképzelni, amint ’57 őszén a sötétség leple alatt lánglelkű diákok hangosan kalapáló szívvel koszorút csempésznek a talapzatra.
Tisztelet és főhajtás jár érte. Most és mindörökkön.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!