JEGYZET – Talán már az első becsengetéskor elmondta a tanító néni, hogy ezentúl lesz egy második otthonunk: az iskola. Nem kellett sokat magyaráznia, mert megértettük.
2014. augusztus 06., 21:292014. augusztus 06., 21:29
És aránylag hamar kezdtünk is ennek értelmében suliba járni. Átéreztük a másodlagosságot, hisz a szünetekben szabadon rohangászhattunk, lökdösődtünk, fogócskáztunk, pofonok is el-elcsattantak, a fül- és hajhúzás sem maradt ki, mindezt pedig anélkül, hogy követtek volna az őrző-védő, aggódó szülői és nagyszülői szemek, mint otthon. Azoknak az időknek a nagy gondja, hogy majdnem mindenkinél otthon másként és másról beszéltek, mint az iskolában.
De tudtuk, hogy erről nem szabad szólni, megértettük és éltük vígan a kétlaki életünket. Lógni nem lógott senki, nem volt miért, moziba délután jártunk, más helyek nem csábítottak, igaz, hogy tanáraink sem hiányoztak, csak ha valaki valóban beteg volt. Ha véletlenül beütött egy-egy lyukasóra, akkor zajongtunk, miért ne zajongtunk volna?!
Azt nem tudom, hogy a tanerők mennyire érezték második otthonuknak az iskolát, meg se fordult a fejünkben ilyesmin töprengeni, legalábbis nekem nem. De amikor egy emberöltő múltán, bízva a tanügyi rendszerben is beígért változásokban magam is tanítani kezdtem, fenntartás nélkül második otthonomnak éreztem az iskolát. Kedvvel mentem reggelente, s ha valami bajom volt, a suli közelében egyre érdektelenebbé lett.
Szerettem tanítani, jó volt látni, ahogy megértik az irodalmi művek lényegét, kérdeznek, érdeklődnek, gondolkodnak. A papírmunkát, a fölösleges adminisztrációt utáltam, nem is igazán foglalkoztam vele, de gyűléseken jó nagyokat cirkuszoltam – épp, mint otthon. És majdnem mindenki ugyanígy viszonyult a munkához: rokonlelkek voltunk.
De ahogy változtak az idők, ahogy egyre több olyan tanár jött, aki jobb híján választotta a pályát, aki negyedórát-félórát is le-lecsent az órából, mondván, hogy ennyi pénzért minek, majd amikor végül mégis bement, ordítozott a gyerekekkel, hogy ilyen-olyan zajongó banda, a kellemes, otthonos érzés lassan elszállt.
Most meg már bekameráznak mindent. Hogy lehessen követni. Mit? Az iskolát messze elkerülő gyereket? Vagy a kamerafedésben, udvarzugban kávézgató tanárt?! És töprengeni, mi a baj?! Tudom, senki nem szereti az idősebbek bölcsködéseit, de meg lehetne nézni, hátha egy kamera valahol rábukkan az elveszett másodotthonra.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!