2009. július 01., 10:412009. július 01., 10:41
Ráadásul ezt megelőzően nem gratuláltam a díjazásához. Nos, azt hittem, több évtizedes ismeretségünk jogán mellőzhetem a formaságokat, de úgy látszik, hibáztam. Szóval ezúton gratulálok a művésznőnek! Ugyanakkor mindenképpen szóvá szeretném tenni azt, hogy Farkas Ibolya ötvenéves színészi karrierje során sok mindent letett az asztalra. Volt Eliza a Pygmalionban, Heléna A trójai nőkben, Lujza Bartha Lajos Szerelem című darabjában, eljátszotta Ebolit Schiller Don Carlosában, Évát Az ember tragédiájában, volt Vaszilissza Gorkij Éjjeli menedékhelyében, Gonerill Shakespeare Lear királyában, Gertrudis a Bánk bánban, Ursula a Száz év magányban, Clara Az öreg hölgy látogatásában, emlékezetes volt férjével, Lohinszky Loránddal együtt a Nem félünk a farkastól című Albee-remekműben, és még sorolhatnám. Szerettem volna megkérdezni az 1968 óta a marosvásárhelyi magyar társulatnál játszó művésznőtől, hogy melyik volt a kedvenc szerepe, ki volt a kedvenc partnere, rendezője. Szerinte mindez amúgy sem fért volna bele egy interjúba. Meglehet: egy rövid, napilapi beszélgetés nem mondhat el sokat egy ötvenéves pályáról, ahogy e jegyzet sem. Hogy is sorolhatnám fel számtalan sikerét, hogy például 1978-ban idehaza az év legjobb női alakításáért díjazták, 1983-ban a Temesvári Kortárs Dramaturgia Fesztiválon szintén az ő játéka bizonyult a legjobbnak, majd 1995-ben Kisvárdán is a legjobb női alakításért jutalmazták. Több más kitüntetés megkoronázásaként vehette át múlt héten az életműdíjat. Emellett alig néhány évvel ezelőtt elsajátította a számítógép-kezelési ismereteket, és megszerezte a doktori címet, hogy továbbra is oktathassa a színészi pályára készülő fiatalokat.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.