Hirdetés
Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Egy leváltás olvasata

2018. július 09., 23:292018. július 09., 23:29

Bármekkorát is csalódtak, akik abban bíztak, hogy Laura Codruţa Kövesi megőrizheti pozícióját, Klaus Johannisnak nem volt más választása, mint az alkotmánybíróság határozatát végrehajtva leváltani tisztségéből a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vezetőjét.

Persze az államfő megtehette volna, hogy tüntetőleg még olvasgatja a taláros testület döntésének szövegét, miközben leplezetlen kéjjel szemléli, amint ádáz politikai ellenfelei, a balliberális koalíció vezetői forrnak a dühtől. Sokáig azonban nem húzhatta volna a türelemjátékkal, hiszen bár egyetlen jogszabály sem ír elő számára határidőt, nem halogathatta a végtelenségig az alkotmánybíróság kötelező érvényű határozatának gyakorlatba ültetését.

Az már más kérdés, hogy Johannis nem merte nyíltan felvállalni döntése ódiumát. Ahelyett, hogy személyesen elmagyarázta volna, korábbi ellenvetése ellenére miért tesz mégis eleget a talárosok döntésének, az elnök a szóvivőjét szalajtotta az újságírók és a nyilvánosság elé. Ez a gesztus joggal váltott ki csalódást és haragot mindazokban, akik érdeklődéssel követték az elmúlt időszak belpolitikai fejleményeit, aggódva a korrupcióellenes küzdelem folytonosságáért, az igazságszolgáltatás függetlenségéért.

Ők különösen, végeredményben pedig a teljes romániai társadalom megérdemelt volna annyit, hogy az államfő kifejtse véleményét a DNA lefejezésének következményeiről és általában az igazságüggyel kapcsolatos problémákról, egyáltalán a hogyan továbbról. Hallgatása egyáltalán nem vall politikai bátorságra, hiszen ha visszaemlékszünk, elődje, Traian Băsescu 2010-ben fel merte vállalni a megszorító intézkedések bejelentésének rendkívül hálátlan feladatát, annak politikai következményeivel együtt.

Bármennyire is meg volt kötve a keze, Johannisnak tisztáznia kellett volna, hogy nem hajlandó cotroceni-i fikuszként asszisztálni hatásköre megnyirbálásához, beérve az alkotmánybírák által rászabott jegyzői szereppel. Elvégre a talárosok döntése azt jelenti, hogy Románia megszűnt félelnöki rendszer lenni, az igazságügy-miniszter diktálhat az államfőnek. Nem utolsósorban határozottan tiltakoznia kellett volna Liviu Dragnea nyílt zsarolása ellen, amellyel a szociáldemokrata pártelnök a tisztségéből való felfüggesztéssel fenyegette meg Johannist.

Némasága még akkor is kapitulációnak és gyávaságnak tűnik sokak szemében, ha közben tudjuk, hogy felfüggesztése mély politikai válságba taszítaná az országot, nem beszélve a hatalmas presztízsveszteségről, amit ez a hercehurca jelentene a centenáriumát ünneplő, az EU soros elnöki tisztségének betöltésére készülő Románia számára.

A sok helyütt egyfajta bukaresti Iron Ladyként emlegetett Kövesi távozik tehát, az alapprobléma viszont marad: Romániában egyáltalán nem visszafordíthatatlan a demokratizálódás, a jogállamiság, no és persze a korrupcióellenes fellépés folyamata. Jó lenne, ha bebizonyosodna, hogy akárcsak ezek az értékek, az intézmények sem függnek adott személyektől, és a fehérgalléros bűnözés elleni küzdelmet nem akasztják meg az aktuális hatalom bőrüket mentegetni próbáló vezetői.

korábban írtuk

Kövesi a menesztése után: nincs politikai akarat a független igazságszolgáltatás biztosítására
Kövesi a menesztése után: nincs politikai akarat a független igazságszolgáltatás biztosítására

Jelenleg nincs politikai akarat a független igazságszolgáltatás biztosítására – nyilatkozta hétfőn Laura Codruţa Kövesi, miután Klaus Johannis államfő aláírta a korrupcióellenes főügyészi tisztségéből való menesztésről szóló rendeletet.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

Kisebb parlament mellé nagyobb helyi autonómiát!

Régi, évek óta nagy kedvvel rágcsált gumicsont került elő ismét a költségvetési hiány lefaragásához szükséges kiadáscsökkentési javaslatok között az elmúlt hetekben: a parlament létszámának csökkentése.

Makkay József

Makkay József

Kiskapuk országa: Románia harca az adócsalás ellen

Románia lakossága és politikai elitje nem szabálykövető társadalmat alkot: az emberek többsége keresi a kiskapukat. Az adócsalás felismerésében és a helyzet orvoslásában rejlik, miként lehet az ország gazdaságát megmenteni az összeomlástól.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Magyarokat gyalázni lehet, a különnyugdíjakat kritizálni uszítás?

Nicușor Dan kedden ismét egyeztet a négypárti kormánykoalíció vezetőivel a bírák és ügyészek speciális nyugdíjának ügyében, kétséges azonban, hogy sikerül-e kialakítani az államfő által meglebegtetett politikai kompromisszumot a pártok között.

Balogh Levente

Balogh Levente

Amerika magunkra hagy?

Az amerikai csapatkivonásra adott egyes román reakciók alapján szinte már arra lehetett következtetni, hogy az Egyesült Államok az utolsó közlegényt is repülőre ültette, majd szívélyesen felkérte az oroszokat, hogy vegyék át a helyét.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Lázba hoz még valakit az autonómia a román nacionalistákon kívül?

Székelyföld önrendelkezése napjának „megünneplése”, majd egy bukaresti parlamenti felszólalásra érkezett szokásos hőzöngés apropóján rövid időre a figyelem középpontjába került a területi autonómia kérdése.

Balogh Levente

Balogh Levente

Talárosok, mint a demokrácia sírásói?

Nincs miért szépíteni: az alkotmánybíróság ítéletével, amellyel megsemmisítette a bírák és ügyészek különleges nyugdíjait módosító törvényt, tovább erodálta a román jogállamisági intézményekbe vetett, még meglévő bizalmat.

Balogh Levente

Balogh Levente

Budapest a csúcson?

Bár a budapesti Ukrajna-csúcs időpontja bizonytalan, azért kijelenthető: a közkeletű vélekedéssel ellentétben a jelek szerint a hála mégiscsak politikai kategória – legalábbis Donald Trump akként tekinti Orbán Viktor magyar kormányfővel való viszonyában.

Hirdetés