2012. január 24., 09:212012. január 24., 09:21
A kis község román polgármesterének valószínűleg nem szerepelt a munkaköri leírásában, hogy csendes hétköznap reggeleken elszánt tévésekkel és újságírókkal zötykölődjék a földúton, és negyedórákat töltsön a metsző hidegben, mi több, kamera előtt adjon interjút, lehetőleg értelmes mondatokból összerakva, miközben a sajtó jeles képviselőinek ráfagy a keze a mikrofonra. Kedvelem az ilyen embereket, akár politikusok, akár nem (mielőtt még bárki bármivel megvádolna, jelzem, fogalmam sincs, milyen pártot képvisel az elöljáró). Részemről ez a hozzáállás a politikusokkal szembeni cinizmusomat is felülírja, tapasztalatból tudom ugyanis, hogy a legrosszabbik fajta még azt sem érti meg, hogy van olyan újságcikk, tévéhír, amiben akár még jó színben is feltűnhet, ingyen és bérmentve, erőltetés nélkül, ezért a sajtóval hasznos előzékenynek lenni. Ez az a kategória, amelyikről tudvalevő, hogy sosem veszi fel a telefonját, vagy ha igen, csak tőmondatokban válaszol, mintha a fogát húznák. Mivel városi gyerek vagyok, inkább a hideg-rideg attitűdöt érzem megszokottnak, ezért is esik jól nagy ritkán az emberségesebb fajtával találkoznom.
A városi emberről újságírói szemmel azt kell tudni, hogy nem kell politikusnak lennie ahhoz, hogy a hideg-rideg álláspontra helyezkedjék. Utcán megállítani valakit, nyilatkozatot kérni kvázi lehetetlen. A kis faluban azonban – kétszáz léleknél többet nem számol – kérni sem kell az öregeket, hogy meséljenek hajdani szomszédaikról, akiktől trianoni határ választotta el őket. Bár magyarul nemigen tudnak már, szívesen emlékeznek vissza Jánosra meg Pistára, akivel annak idején gyakran találkoztak, hiszen szőlőskertjük összeért. De nem elég a bácsi krumpliját megcsodálni, átbámulni a határon a templomkertből, meg kell nézni a templomot belülről is, meg kell inni a pap kávéját, öt percre le kell venni a kabátot a parókián – itt hiába a szabadkozás. Igaz, hogy a pap is öt perccel korábban értesült róla, hogy jöttek a „magyar vendégek”, de egy kávénak ennyi idő is elég. Nekem meg az egész úgy esik, mint egy korty friss levegő – jéghideg levegő, kiadós mandulagyulladást okozó levegő, de levegő mégis, nem a beton háztömbök közé szorult szmog.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok