Egy félidő a pokolban

A Svájc elleni nyitómeccs első félidejéről van szó, amelyen a magyar nemzeti tizenegy jóformán minden megmozdulásában a tíz évvel ezelőtti, csetlő-botló, motiválatlan, már a kezdő sípszó pillanatától vereségre ítélt válogatottat idézte.

A nemzeti csapat tagjai csak az első negyvenöt perc letelte után érkeztek meg igazán az Eb-re – fejben még csak nem is az öltözőben, hanem inkább a csapatbuszon, sőt egyesek inkább a szálloda wellness-részlegén ragadtak.

Ezek után már sovány vigasz volt, hogy a második félidőben magukhoz tértek, és azt végül döntetlenre hozták – hiszen az első félidőt 2-0-ra elvesztették.

Ezt követően a németek elleni 2-0-ás vereség még annak ellenére is tisztes helytállásnak tekinthető, hogy a legutóbbi kontinenstornán a szintén házigazda Nationalelfnek kellett az eredmény után futnia, hogy 2-2-re mentse a meccset.

És azt sem érdemes felemlegetni, hogy az első német gól előtt szabálytalankodtak Orbánnal szemben, hiszen a skótok elleni meccsen mindezt „kompenzálandó” nem fújtak be a magyarok ellen egy tizenegyest, ami talán valóban nem is volt az, de hát láttunk már olyat, hogy egy ilyen buktatásért a büntetőpontra mutatott a játékvezető.

A skótok elleni meccs amúgy is elhozta a katarzist, hiszen a kemény, ki-ki meccsen, amelyen a magyarok taktikusan átengedték az irányítást az ellenfélnek, amely ennek nyomán látványosan nem tudott mit kezdeni a labdával a magyar tizenhatos előtt, jött Varga horrorbalesete, majd az ezt követő káosz utáni feltámadás és extázis, amely elhozta a lefújás előtti percben Csoboth Kevin csodálatos kontratámadás utáni gólját, és a Reszkessetek, betörők! ihlette mémáradatot.

Na meg a továbbjutás reményét, hiszen ez

Ehhez már „csak” abban kellett bízni, hogy mások kikaparják a gesztenyét. Ami elvileg nem is tűnt lehetetlennek, hiszen csupán annak kellett volna bekövetkeznie, hogy érvényesül a papírforma, és az olyan, a futball világelitjébe tartozó válogatottak, mint Anglia és Portugália, hozzák a kötelezőt.

Nos, mint tudjuk, ez nem jött össze, Kane-ék inkább lenyomtak egy tuti ikszes, kocogós edzőmeccset a „világverő” szlovének ellen, Ronaldóék pedig még azt sem tartották megalázónak, hogy kikapjanak, és ezzel az aktuális torna meglepetéscsapatává avassák az újonc grúzokat. (Vagy georgiaiakat, esetleg szakartvelóiakat, ki-ki ízlése szerint választhat).

Arról már nem is beszélve, hogy a szlovák-román meccs sem úgy alakult, ahogy nekünk jó lett volna, de ezen nincs is miért csodálkozni. Jómagam már jó előre feltettem volna a fél – sőt egy rosszabb pillanatomban akár az egész – vagyonomat arra, hogy a mindkettejük számára továbbjutást jelentő, a magyarok számára viszont kedvezőtlen döntetlenre hozzák ki a meccset.

illetve a portugálok részéről az sem kizárt, hogy inkább a könnyebb ellenfélnek tekintett szlovénokat akarták továbbjuttatni a torna során folyamatosan javuló formát mutató magyarokkal szemben, akik azért már okoztak nekik kellemetlen perceket Eb-n.

Így aztán az előző Eb-n szerzetthez képest több pont ellenére marad a szomorkodás, hiszen ismét csak nem sikerült kijutni a csoportból.

Azt, hogy mi vezetett ide, természetesen ki kell elemezni, a hibákat meg kell beszélni és a jövőre nézve a lehető legnagyobb mértékben kiküszöbölni.

Az biztosan nem segített, hogy talán még maguk a játékosok is elhitték, hogy a végső győzelemre is esélyes, világverő csapatként érkeztek az Eb-re, ami azért még akkor is túlzás, ha van olyan játékos a válogatottban, aki valóban a világ labdarúgásának elitjébe tartozik.

Remélhetőleg sikerül mentálisan feldolgozni a felemás szereplést, nem kiáltanak ki senkit bűnbaknak, és nem hallgatnak a károgókra, akik máris temetik az épp hogy feltámadt magyar labdarúgást, elvégre a mostani tornán a csoportmeccsek után mégiscsak megmaradt az esély a továbbjutásra.

Viszont az Eb-n történtek jó tanulságként szolgálnak a jövőre nézve – és nem csupán a foci tekintetében.

Ismét csak rávilágítanak ugyanis arra, hogy

hiszen ők elsősorban mindig a saját érdekeiket tartják szem előtt.

Ami persze érthető, és

Most azonban nem másokkal kell foglalkozni – bár azért az előzőleg lesajnált románok ambícióját, akiknek ezúton is gratulálunk a továbbjutáshoz, érdemes példaként tekinteni –, és a tanulságokat levonva, kellő határozottsággal és alázattal rá kell készülni a minél jobb szereplésre a Nemzetek Ligájában és a soron következő vb-selejtezőkön.

Amit mind a játékosok, mind a szurkolók megérdemelnek.

Apropó szurkolók: a labdarúgó-válogatott szereplését most talán sokan kudarcként élik meg, és szomorkodnak, de azért a világnak nincs vége, sőt, a foci nem az egyetlen létező sportág – még ha a legnépszerűbb és jó esetben az egyik legszebb is.

És remélhetőleg sokkal többször felcsendül majd a Himnusz, mint amennyiszer egy foci Eb-n vagy vébén egyáltalán felcsendülhet.