2012. szeptember 13., 09:422012. szeptember 13., 09:42
Nem volt éppen teljhatalmú úr, a párttitkár sokkal több „pontot” ért, de jó kis szinekúra volt ez a termelésből való kiemelés – ahogy akkoriban mondták. Föl sem merült, hogy valaki tag legyen-e, vagy sem: az első munkanapjától mindenki azzá vált, s mint ilyen, tagdíjfizetővé is.
Erről sem kérdeztek, egyszerűen levonták a fizetésből. Azonkívül, hogy egyszer kaptam egy kedvezményes árú üdülőjegyet – éppen én kerültem sorra –, semmi előnyöm nem származott a tagságomból. Igaz, hátrányom sem, ’90 után mégis úgy döntöttem, hogy az újjáalakuló tömörülésbe nem lépek be. Aztán hagytam magam rábeszélni, csakhogy egyre nagyobb hasonlóságot kezdtem észrevenni a termelésből kiemelt különszobás státusszal. Nemcsak a magatartás volt ugyanaz, de a bármit és bárminek az ellentétét pókerarccal állító demagógia is.
A ’90 előtti állapothoz képest a legnagyobb újdonság csak az ilyen-olyan előjelű politikai karrier felvállalása volt. Legtöbbször olyan mártírképpel jelentették be ezt az áldozathozatalt, hogy ha nem lettem volna éber, még meg is sajnálom őket. A nagy érdekvédőkből nemcsak képviselők és szenátorok, de miniszterek is lettek, sőt még miniszterelnök is. Közben kavargatták az érdekeket, valahogy mindig úgy, hogy az esetleges veszteség mindig az asztal másik oldalán ülőknél legyen.
A választások közeledtével aztán erősödik az érdekvédők hangja, dobálják az észt jobbra-balra, reménykedve, hátha egy illetékes elkapja, és berántja őket egy bársonyszékbe. Feltűnnek és eltűnnek, van, aki mentegetőzés nélkül, mások részletesen magyarázgatják, mennyire csalódtak abban a politikai alakulatban, ahová a buzgó érdekvédelem sodorta őket. Nem részletezem, huszonharmadik éve látja ezt mindenki, akinek szeme van hozzá.
Vagyis a szakszervezet afféle dobbantó, onnan ugranak feljebb. Aki jól dobbant, magasabbra jut. Persze hozzá kell fűznöm, hogy tisztelet a kivételnek, mert nem épp mindenkire jellemző ez a nagy sportolhatnék. Legalábbis egyelőre, ki tudja, milyen rejtett tehetségek bukkannak még felszínre a december eleji választásokkor.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok