2012. augusztus 13., 09:472012. augusztus 13., 09:47
Merthogy ez a hír mindenképpen az. Vagyis nem számít, hogy évszázadok óta az ő felmenőik kezében a jogar, ha most az alattvalóknak nehezebben megy a dolga, akkor a legtermészetesebb, hogy ők is szorítsanak néhány lyuknyit a nadrágszíjon. Ellentétben az uborkafára kapaszkodóknak azzal az eszméletlen „szabadlopási vágyával”, amit a 23-ik éve országló, magát ilyen vagy olyan előjellel hirdető hatalom közelébe lopakodó siserahad a világ szeme láttára nem átall tarhálással kielégíteni.
Egy-egy váltáskor mindig szóba kerül a lopkodó klientúra, illetve annak „kötelező” lecserélése, ami aztán sürgősen be is következik – mi viszont újfent és újfent bizonyítva látjuk a népi bölcsesség igazát, miszerint egyik kutya, másik eb, illetve hogy ne vonjam magamra az állatvédők haragját: az egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz. De térjünk még vissza néhány szó erejéig a koronás fők dicsőségéhez – hisz amit mondani szeretnék, kimeríti a dicsőséges viselkedés fogalmát.
Azt a viselkedésmódot, amit nem gyorstalpaló tanfolyamokon, látogatás nélküli illemórákon vagy nagyban sokszorosított és ingyenesen osztogatott szórólapokon hirdetnek ilyen-amolyan guruk. Hanem ami nagyon hosszú idő alatt, rengeteg tapasztalat segítségével épül be a génekbe, és válik az emberi természet részévé. Windsorban mesélte az idegenvezető, hogy amikor húsz évvel ezelőtt leégett a kastély egy része, és a királynő a kormányhoz fordult, a Vasladynek nevezett akkori miniszterelnök asszony, azt mondta, nem az állam tulajdona, úgyhogy…
Ha viszont a királynőnek éppen nincs a helyreállításhoz elég pénze, kölcsönöznek neki, aminek fejében a turistaszezonban megnyitja a látogatók számára a kastélyt, a bevételből pedig visszafizetheti a kölcsönt: a windsori kastély a mai napig nyaranta látogatható. Egy kicsit más ez, mint az államtól elorzott villák és paloták egész serege, s a benne pöffeszkedők kivagyisága, akiket sok minden érdekel ugyan, de az „alattvalók” élete minőségének még véletlenül sem sikerül ennek az érdeklődési körnek a közelébe lop(a)kodnia magát.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.