2009. június 17., 11:052009. június 17., 11:05
S mindezt azért, hogy megakadályozzák az óráról való lógásokat, s csökkentsék a diákok megterhelését. Van egy németországi ismerősöm, aki elmesélte, az ő gyerekei mindennap 5 órára érkeznek haza. Az ottani rendszer úgy működik, hogy tanítás után a gyerekek ebédelnek, aztán az iskolában folytatják a felkészülést másnapra.
Sokkal könnyebb lehet, ha az a tanuló öt órakor úgy megy haza, hogy tudja: nyugodtan bevághatja iskolatáskáját a sarokba, mert másnap reggel nyolcig nem kell semmilyen tudományt az agyába préselnie. Nem kell telefonálnia naphosszat, osztálytársaival egyeztetve, mit is kell holnapra tanulni, az okostojást meg áthívni, segítsen megoldani a matekházit. Az iskolában töltött délutáni órákat nevelők felügyeletével töltik, akik segítséget nyújthatnak, ha elakad a lurkó a gyökvonásnál.
A felmérésből kiderül, hogy minden gyerekre 22 hiányzás jut egy félévben, aminek fele igazolatlan. A diákok nagy része szerint a hiányzások betegség vagy családi problémák miatt vannak, néhányuk azonban fáradtságra is hivatkozik, vagy bevallja, nem készült az órára, s így rossz jegy helyett az igazolatlant választotta. A szombaton való iskolába járás ezért szerintem nemhogy csökkenteni, inkább növelni fogja az órákról való távolmaradást. És mi van azokkal a diákokkal, akik bennlakásban élnek, s csak hétvégén van lehetőségük hazamenni?
S mennyire oldaná a gyerekek terhelését az, hogy a két szabadnapból egyet még elvesznek?
Nézzen magába minden véndiák, ahogy én is, s gondolja át, hányszor lógott végkimerültség miatt, pedig szíve szerint maradt volna órán, de érezte, ma még a János Vitéz első szakaszát sem tudná felmondani.
Gondolják végig a szülők is: milyen szívvel teszik ki gyerkőcüket az ajtón szombat reggel háromnegyed nyolckor, miközben gondolatban hálát adnak a fennvalónak, hogy nem kell munkába menniük.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.