Hirdetés

Decentralizáció?!

Már megint dezsávű érzésem van! Fogalmam nincs, miért tör fel bennem ez az érzés folyton, amikor decentralizációról regélnek a nagyok, s a gyakorlatban mégis azzal szembesülök, hogy egyre inkább központosítják, „középre centrálják” a hatalmat és a döntéseket.

Jánossy Alíz

2011. május 24., 09:372011. május 24., 09:37

De inkább sorolok néhány példát, mert úgy egyértelműbb lesz, mire is gondolok. Ott van például a telefonszolgáltatás – bármelyikről szó lehet –, ami ugyebár úgy működik meghibásodás, gond, probléma esetén, hogy hívni kell a bizonyos zöldszámot, majd jó eséllyel, miután minden népszerű és kevésbé népszerű slágert végighallgatott az ember a vonal végén, beszélhet egy román ajkú diszpécserrel, aki vagy ígéretet tesz arra, hogy orvosolják a problémát, vagy nem. Közben hiába tudja a panaszos, hogy az adott telefontársaságnak helyben is van irodája, diszpécsere, sőt szerelő munkásai is, amíg ők nem kapják „fentről”, a központból az utasítást, addig nem mehetnek el helyben a köpésnyire lakó klienshez kiküszöbölni a hibát.

De mondhatnám azt az esetet is, amikor kedvenc kisvárosomban porig égett egy műhely, mert míg becsengettek ama bizonyos 112-es segélyhívó számra, azonosították magukat, és elmondták, mi a probléma, illetve míg megint a központból riasztották a katasztrófa helyszínétől alig másfél kilométerre lévő helyi tűzoltóságot, eltelt majdnem húsz perc, ami alatt menthetetlenül tönkrement minden. Utóbb pedig pontosan hat órát állt a vasúti közlekedés a Csíkcsicsó–Déda útszakaszon, mert Gyergyószentmiklóson kisiklott egy mozdony. Amúgy hála Istennek, nem keletkezett sem anyagi, sem emberi egészséget sújtó kár, mindössze annyi történt, hogy a mozdony kereke lepattant a vágányról, majd a váltónál megállt az egész szerelvény. A helybéli pályamunkásoknak lett is volna megoldásuk a helyzetre, mint mondták, fél óra alatt orvosolták volna a hibát azzal, hogy egy másik mozdonnyal ellentétes irányba a sínre húzatják a szerelvényt, megjavítják a váltó esetleges hibáját, és mehet tovább az élet, vagyis a közlekedés.

Ám nem így történt, ugyanis éppen hat órát kellett várakozni, hogy a bukaresti „csentrála” létrehozzon egy bizottságot, ami aztán a helyszínre szállt, megállapította, amit a helyiek is megállapítottak, majd javasolta ugyanazt a megoldást, amit a helyi pályamunkások is javasoltak. S ezek után ne jusson eszembe az „arany korszak”, amikor tapsoltak és „hozsannáztak”, hogy az ötéves tervet négy és fél év alatt „teljesítettük”, közben szintén a „csentruból” jövő értékes útmutatás alapján órákat álltunk sorba fél kiló húsért.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés