JEGYZET – Ócska közhely, hogy az idősebb nemzedékek folyton folyvást találnak valami kivetnivalót a fiatalabbakban, akármit is tennének, az úgysem jó.
2015. április 21., 20:232015. április 21., 20:23
Bezzeg, bezzeg! Bezzeg bizony, ezt minden generációnak meg kell élnie. Amikor a mindennapos munkám során megismertem a „mai\" fiatalokat, és rájöttem, hogy éppen olyanok, mint mi voltunk, meg apáink, nagyapáink és így tovább, elhatároztam, hogy soha nem fogok bezzegelni.
Sikerült, annyira, hogy bármiféle konfliktusban én a nagykamaszok pártján kardoskodtam, csak mostanában megy el a türelmem, amikor például a buszon vagy kávézóban elnyúlnak, több ülőalkalmatosságot is elfoglalva, és se látnak, se hallanak. Illetve csak az egyfolytában simogatott telefonképernyőt látják, és csak azt hallják, ami a füldugóikon át áramlik az agyukba.
Meg is állapítottam, hogy ez azért már sok, ennyire érzéketlenek mi mégsem voltunk. És ebben maradtam önmagammal, igaz, egy kicsit rosszul esett, ahogy mindig rosszul esik, ha régi, kedves meggyőződésünket adjuk fel ezért vagy azért.
Ám csoda történt: egyszerű, nagyon hétköznapi kis csoda, de éppen kicsisége miatt tűnt nekem olyan nagyszerűnek. A postán voltam, kivettem egy csomagot, ami valamivel nagyobb volt annál, mint amire számítottam, nem fért be a táskámba, de a hónom alatt nagyon jól tudtam vinni. Azért részletezem ennyire, mert világosan látszott, hogy gond nélkül boldogulok a pakkal, csak épp a bal kezemet vonja ki a forgalomból.
Lefelé megyek a néhány lépcsőn a kijárat elé, amikor nyílik a kapu, és bejönne egy négy- vagy ötfős ificsapat. Vidám fiúk-lányok. Meglátnak, egyszerre lépnek vissza az utcára, kivéve az egyiket, aki kinyitva tartja előttem a nagy, tömör kaput, nehogy rám csapódjon. Amilyen spontán volt az ő udvariasságuk, annyira spontán volt az én meghatódásom is. Visszanyeltem a könnyem, de remegő hangon köszöntem meg. Nem válaszolt, nem is volt rá szükség. Én kiléptem, a csapat tagjai pedig immár nyugodtan bemehettek.
Úton hazafelé próbáltam minél kevésbé érzelgősen feldolgozni ezt az ajándéknak is vehető élményt. Egymás után selejteztem ki a túl nagy szavakat, gondoltam a családjukra, az iskolára, arra, hogy kiskorukban halhatták az udvarias szót. És akkor végeredményben ki az igazi bezzeg?! A mi időnkben mások voltak az idősek?!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
szóljon hozzá!