2012. június 04., 08:292012. június 04., 08:29
A fiatalember ugyanis leült, kinyitotta a táskáját, kivett belőle egy könyvet, a könyvjelzőnél kinyitotta és olvasni kezdett. Igen, bármennyire is hihetetlen, de így történt. Igazi könyvet vett elő, papírlapokból összefűzött kötetet, a lapok pedig teli a valaha nyomdafestéknek nevezett feketével rányomtatott sorokkal. A könyvjelző is igazi volt – jaj, bocsánat, most kapok észbe, hogy ezt a szót már jó ideje nem használják. Ez a tárgy nem azt jelzi, hogy vigyázat, könyv közeledik a láthatáron: ezt oda tettük, ahol az olvasást abbahagytuk. Olyan, aki ismeri a papírlapokból összefűzött kötet „titkát”, tudja, mi az a sok fekete sor, ráadásul olyan szavakat is ismer, hogy nyomdafesték és könyvjelző. Akkor meg miért álszenteskedem, miért hüledezem a fiatalember láttán úgy, mintha egy valódi óriáshüllő mászott volna fel az egyetem felé tartó autóbuszra?! De lám, csodálkozásom magyarázatát is beleszőttem az előbbi mondatba: az egyetem felé ment a fiatalember. S mivel én is arra lakom, ezt is tanúsítom: a közeli és távolabbi jövő értelmiségijeit igazán nem érheti az a gyanú, hogy igazi, papírlapokból összeállított könyvet olvasnának tanórára menet vagy onnan jövet. Ők legföljebb ordítoznak egymásnak a busz egyik végéből a másikba, csókacsácsogással tárgyalják ki az előző napi randevú sikereit és kudarcait, felfekvő terpeszülésben elnyúlva telefonálnak... de olvasni?! Ugyan már! Vagyis a csudabogár-kövület fiatalember tettének más magyarázata lehet. Talán az, hogy a buszjárat végállomása a városi köztemetőnél lévén, oda igyekezett, egy szeretett hozzátartozójának a nyughelyéhez, s az áhítatba így, előre bedolgozta magát, némileg megváltoztatva a hiedelmet, miszerint az eltávozott hozzátartozónak időnként nem árt kedvenc ételeiből kóstolót vinni a sírhoz. Ő lehet, hogy gyerekkorát bearanyozó nagyszüleinek kedvenc foglalatosságát idézve rótta le emlékük előtt a kegyeletét: ahogy annak idején ők tették, igazi könyvet, nyomdafesték-illatú betűkkel teleírt sorokat olvasott a buszon, könyvjelzővel jelölve meg, hol is tart a történetben.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.