2012. december 24., 10:172012. december 24., 10:17
„A hideg, a téli éjben, / Csillagoltó sötétségben”. Nagyon gyakran eszembe jut ez a két sor, pedig mostanság nem panaszkodhatunk a sötétre. De talán éppen ezért: csillog-villog minden, apró körték százezrei ontják a fényt, kívánnak kellemes ünnepeket – Várad vezetőinek becsületére legyen mondva, hogy mindenütt két nyelven.
És az ízléses elrendezés sem hagy (túl sok) kívánnivalót, óvakodtak a sokszínű, vásári csiricsáréságtól, visszafogottabb a világító zuhatag, mint amilyenről más városból érkeznek a hírek. De az ünnep meghittsége, a bensőséges béke és nyugalom már nálunk is végképp elveszett.
Mert jó pár éve szó sincs izgatott ünnepvárásról, felkészülésről, a lassan kötőszóvá koptatott adventből rengeteg különböző korú és nemű, autóbuszon, kerékpáron, személyautóban közlekedő, hangoskodó-bohóckodó mikulások lettek, puttonyokkal a vállukon. Osztogatják ötletszerűen és személytelenül az édességet-játékokat, éppen attól fosztva meg a gyerekeket, ami aztán örök életre emlékezetessé tenné számukra a karácsonyt.
Nem itt és nem most találták ki ezt a vásári forgatagot, de ez is úgy került át hozzánk, hogy meg se néztük, kell-e nekünk, jó lesz-e valamire. Hogy valakiknek jó lesz, az biztos, az ünnepi bevásárlásnak elkeresztelt pénzszórás épp arról szól, hogy mindent illik (!!!) megvenni, amit az orrunk alá nyomnak. Nem akarok patetikus lenni, mert a nyerészkedő merkantil szellemiségtől a lelkiség áll a legtávolabb, de nem tudok nem visszatérni Vajda Jánoshoz: a lassan 160 éve megénekelt virrasztók egy csillagon merengve várják a hajnalt. Ez a reményük, ez a csillag. Az egyetlen.
Ami ilyenkor, karácsonytájt a megváltás, feloldozás, a földi bűnöktől való megtisztulás reménye is egyben. De mindazoknak, akiknek a nevében többes szám első személyben Vajda szól, csalódniuk kell, hisz „amit látunk, az se csillag: / Bolygó fény, vagy fénybogár!” Legalábbis akkor és ott lidércfény volt a csillag.
És most? Most szabadon lehet örülni a fákról aláhulló fényfüzéreknek, a piros-fehér mikulásálcáknak. Most mindenki úgy ünnepel, ahogy a legjobban esik neki. Mondjuk, hogy nincs semmi baj, csak vigyázzunk, a sokáig tartó csillagzuhatag nehogy kiolthassa – ha máshol nem is, de bennünk – azt az egyetlenegyet!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.